MSZP: növekvő jövedelmi különbségek, csökkenő foglalkoztatottság

A kormányváltás óta hét és félszeresről kilencszeresre nőtt a társadalom leggazdagabb és legszegényebb tíz százaléka közötti jövedelmi különbség.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke elmondta: 4,5 millióan élnek a létminimum és több mint 1,5 millióan a szegénységi küszöb alatt.

A parlament foglalkoztatási bizottságát vezető szocialista politikus elmondta: a tavalyi év végén 3 millió 771 ezer embernek volt munkaviszonyból származó bérjövedelme, több mint egyharmaduk, 1 millió 263 ezren minimálbért vagy annál kevesebb kerestek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a minimálbérből vagy kevesebből élők aránya folyamatosan nőtt az elmúlt három évben. De nőtt azok száma is, akik évente hatmillió forintnál többet keresnek. Ezzel, a kormány adópolitikájával függ össze, hogy a kormányváltás óta tovább nőttek a jövedelmi különbségek - folytatta.

Gúr Nándor kiemelte, hogy 2010 óta nagyjából ötezer forinttal csökkent a minimálbér vásárlóereje. Beszélt arról is, hogy 49 ezer forintos éhbérért dolgoztatják a közmunkásokat, a kormány pedig a választáshoz közeledve 200 ezer embernek ígér téli közmunkát, a többszörösének, mint az előző években.

Az MSZP-s politikus újólag beszélt arról, hogy kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint 2008-ban, a pénzügyi-gazdasági válság kezdetén vagy a kormányváltást követő első negyedévben. Ezt azzal magyarázta, hogy a foglalkoztatottsági statisztikákban azok is szerepelnek, akik kevesebb mint egy éve dolgoznak külföldön. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy 2011-ről 2012-re csaknem 30 százalékkal - 25 ezer fővel - nőtt a magyarok részaránya a németországi munkavállalók között, és így már több mint százezren vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.