MSZP: nem a hajléktalanok, hanem a hajléktalanság ellen kell harcolni

Az MSZP szerint harcolni nem a hajléktalanok, hanem a hajléktalanság ellen kell, az pedig embertelen és álszent viselkedésre vallott, hogy a kormány büntette a fedél nélkülieket.

Lendvai Ildikó (MSZP), az emberi jogi bizottság tagja ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy kedden az Alkotmánybíróság (AB) alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását.

Mint írta, az önkormányzatok gyakran lerombolták a hajléktalanok külterületen lévő kunyhóit, és büntették őket, ha a kukákban találtak ruhát vagy ennivalót, a fővárosi önkormányzat illetékes bizottsága legutóbb pedig nem engedélyezte étel- és ruhaosztó karitatív rendezvény megszervezését.

Az MSZP elvárja, hogy az Országgyűlés és a kormány ne trükközzön, "ne próbálja javítani a javíthatatlan paragrafusokat", és a hajléktalanokat segítő szervezetek bevonásával keresse a segítségnyújtás bővítésének lehetőségeit. A párt felszólította azokat az önkormányzatokat, amelyek "élen járnak a hajléktalanok és szegények üldözésében", hogy semmisítsék meg a törvénysértő rendelkezéseket.

Az Alkotmánybíróság kedden az MTI-vel közölte: hétfőn meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek nyilvánította, és megsemmisítette a szabálysértési törvénynek azt a rendelkezését, amely szabálysértéssé minősítette a közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát.

A közlemény szerint a testület megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására.

Az első két ügyben Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa kérte az Alkotmánybíróság vizsgálatát. Az AB megállapította, összeegyeztethetetlen az alaptörvényben szabályozott emberi méltóság védelmével, ha az állam önmagában azt bünteti, hogy valaki kényszerűségből a közterületen él.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.