MSZP: Matolcsy elvesztette a befektetők bizalmát

Az MSZP szerint az idő igazolta a Bajnai-kormány gazdasági teljesítményét, hiszen amíg a legutóbbi szocialista kabinetnek 2010 elejére sikerült gazdasági növekedést elérnie, addig a jelenlegi gazdaságpolitika újabb recessziót eredményezhet.

Józsa István, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának alelnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, az Orbán-kormány elvette az emberek jövőképét, a "mindenkinek jobb lesz" ígérete, a "mindenkinek rosszabb lett" valóságává vált.
    
Az ellenzéki képviselő elmondása alapján a Bajnai-kormány, "jelentős áldozatok árán ugyan", de emelkedő pályára tudta állítani a gazdaságot egy tényleges világgazdasági válság idején, a Matolcsy György irányította magyar gazdaságpolitika ugyanakkor elvesztette a befektetők bizalmát, és a bővülő német és osztrák piac ellenére is egyre romló mutatókat produkál.
    
A szocialista politikus emlékeztetett: a jövő évi költségvetés 11 adónemben, összesen 550 milliárd forintos adóemelést tartalmaz, miközben fenntarthatatlanságát már most mutatja, hogy a jelenleginél mintegy 40 forinttal gyengébb, 268 forintos euróval és az elemzők többsége által kétségbe vont 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
    
A tájékoztatón szintén részt vevő Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány radikális adócsökkentésre, illetve új munkahelyek teremtésére vonatkozó ígéretei sem teljesültek.
    
Szerinte a munka törvénykönyvére vonatkozó javaslat is azt bizonyítja, hogy nőtt a munkavállalók kiszolgáltatottsága, a kormány a dolgozókkal fizetteti meg gazdaságpolitikai hibáinak árát. A jövőben többet kell majd dolgozni kevesebb bérért, a munkaerő-piaci rugalmasság pedig kiszolgáltatottsággal társul - fűzte hozzá.
    
A szocialista politikusok a kormány egyik legnagyobb hibájának nevezték, hogy intézkedései kidolgozása közben nem hallgatja meg az árintett szakmai és érdekképviseleti szerveket, így pedig lehetetlen eredményes munkát végezni. Gúr Nándor és Józsa István ezért a társadalmi párbeszéd mielőbbi megindítását kérte a kormánytól, amit szerintük a többkulcsos személyi jövedelemadó visszaállításának, valamint a munkára rakodó járulékok csökkentésének, illetve a célzott beruházások támogatásának kell követnie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.