MSZP: maffia alakult a területalapú támogatások lenyúlására

Az MSZP mezőgazdasági szakpolitikusa szerint alapos a gyanú arra, hogy az európai uniós területalapú támogatások "lenyúlására egy maffia alakult".

Gőgös Zoltán szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hozzá eljuttatott belső információk alapján a sárvári Baromfi Piac Kft. tavaly úgy vett föl több mint húszmillió forint uniós támogatást, hogy nem földhasználó.

A szocialista politikus meggyőződése, hogy ez egy teszt volt, azóta ugyanis a szabad területekre fiktív igényléseket adtak be más, idén bejegyzett, mezőgazdadági tevékenységet nem végző cégek is, összesen nagyjából hetven vállalkozás, amelyek három csoporthoz köthetők. Gőgös Zoltán megnevezte a feltételezése szerint mögöttük álló három magánszemélyt is.

Hangsúlyozta: a három érdekcsoport több mint egymilliárd forint támogatást igényelt, a csalásokat kiszűrő informatikai rendszer azonban időben kiszúrta ezt. Ezután többen visszavonták igényléseiket. Gőgös Zoltán szerint ugyanakkor a csalást nem lehetett volna belső segítség nélkül előkészíteni, mivel az igényléseket pontosan annyi területre adták be, amennyi tavalyról megmaradt.

Az MSZP-s politikus arra szólította fel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH), hogy az említett három érdekcsoportnak semmilyen kifizetést ne teljesítsen. Egyúttal közölte, feljelentést tesz mind a már megvalósult kifizetés, mind a csalás előkészületei miatt.

Gőgös Zoltán arra is kitért, kezdeményezik az MVH elnökének meghallgatását a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságában, és véleménye szerint a Fidesznek is tisztáznia kell, van-e köze az ügyhöz, mivel "Sárváron a helyi képviselő-testület egyik tagja is érintett".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.