MSZP: kaotikus állapotok a szak- és felnőttképzésben

Magyarországon a cégeknek ma csupán két százaléka vesz részt a szakképzésben, holott a tudás a szegénység elkerülésének alapja – hangzott el a szocialisták és az ágazati szakszervezetek vezetőinek találkozóján.

Mindenki számára biztosítani kell a tudás megszerzésének lehetőségét, mert a tudás a szegénység elkerülésének alapja – mondta Gúr Nándor, a szocialista párt alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón azt követően, hogy az MSZP politikusai az oktatáspolitikáról, azon belül elsősorban szakképzési és felnőttképzési ügyekről egyeztettek ágazati szakszervezetek vezetőivel.

Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke úgy fogalmazott: látható, hogy a külföldi tőke elkerüli Magyarországot, ami – véleménye szerint – részben annak következménye, hogy nem áll rendelkezésre a megfelelő tudással rendelkező munkaerő. Azt mondta, rengeteg pozitív változtatásra van szükség a szak- és a felnőttképzésben.

A duális képzés mellett érvelő Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a szakképzésbe a munkáltatókat és a szakszervezeteket is be kell vonni, mert így a kereslet-kínálat igénye alapján alakíthatják ki a rendszert.

Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke azt mondta, hogy a szakképzés alapja a jól megszervezett és magas szintű tudást adó közoktatás. Fel kell mérni, hogy az ország mely térségeiben milyen szakmákra van szükség – közölte.

Sós Tamás országgyűlési képviselő zárásként arról beszélt, hogy az Orbán-kormány szak- és felnőttképzéssel kapcsolatos politikáját a visszalépés jellemzi, kaotikus állapotok alakultak ki, a rendszer áttekinthetetlenné vált. Hangsúlyozta, hogy a cégeknek ma csupán két százaléka vesz részt a szakképzésben. Közölte, hogy az MSZP kormányra kerülve 18 évre emelné a tankötelezettség korhatárát, és intézkedéseikkel megteremtenék az élethosszig tartó tanulás alapjait.

Fidesz: a szocialisták hamis ígéreteket hangoztatnak

Erre reagálva a Fidesz sajtóirodája közölte: "a szocialisták újra hamis ígéretekkel próbálják megvezetni a munkavállalókat és a szakszervezeteket is, nem segíteni, hanem csak kihasználni akarják őket. A szocialisták kormányzásuk alatt már bebizonyították, hogy a dolgozó embereket valójában nem becsülik, megélhetésüket magas adókkal nehezítették, munkanélküliséget, fizetéscsökkenést és megszorításokat nyújtottak számukra".

A párt szerint "az oktatási rendszer köszönő viszonyban sem volt a munkaerő-piaci igényekkel, ezért munkanélküliek tömegét termelte ki, a szakember-utánpótlás pedig megszűnt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szocialisták kormányzása alatt megduplázódott a munkanélküliség. A Fidesz-kormány újraépíti a köznevelést, a szakképzést, a felnőttképzést és a felsőoktatást is, hogy  a fiatalok gyakorlatorientált, a munkaerő-piaci igényeket szem előtt tartó tudással kerüljenek ki a munkaerőpiacra".

Mint írják, a gyakorlati szakképzésben már több mint 50 ezer fiatal és egyre több hazai vállalat vesz részt. A hátrányos helyzetű fiatalokat ma kormányzati ösztöndíjak segítik az általános iskolától a szakmaszerzésig, az érettségiig, vagy akár a diplomaszerzésig. A szocialisták kormányzásával ellentétben ma az álláskeresők számára nem segélyt, hanem munkalehetőséget és képzési lehetőséget biztosít a kormány. A téli közfoglalkoztatási program keretében hamarosan 100 ezer tartósan álláskereső ember képzése, szakképzése indul meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.