MSZP: káoszt akar a fővárosban a Fidesz

A fővárosi MSZP nem támogatja a közgyűlés feloszlatását - közölte Burány Sándor.

"Az MSZP semmiképpen nem támogatja a Fidesz azon törekvéseit, amelyek nem a városlakók problémáinak megoldását, hanem a káosz előidézését szolgálják" - reagált a szocialisták budapesti elnöke Tarlós István szavaira, miszerint a Fidesz azt kezdeményezi, minden képviselő mondjon le a Fővárosi Közgyűlésben.

Burány Sándor hangsúlyozta: a Fővárosi Közgyűlés nem lehet foglya sem a több részre szakadt SZDSZ-frakció működésképtelenségének, sem a Fidesz beteges hatalomvágyának.

Álláspontja szerint Tarlós István az elmúlt napokban bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan bármilyen városvezetői posztra. Mint mondta, néhány óra leforgása alatt az SZDSZ-szel való együttműködéstől eljutott a Fővárosi Közgyűlés feloszlatásának kezdeményezéséig. Ez mutatja, hogy nincs semmilyen stratégiája - vélekedett.

A MSZP budapesti elnöke úgy látja, Tarlós István mindenképpen részese akar lenni a fővárosi hatalomnak: előbb felajánlkozik Demszky Gábornak, majd elutasítás esetén már feloszlatná a közgyűlést. Ezzel szemben a fővárosi szocialistáknak világos és egyértelmű politikájuk van: képviselik választóik érdekeit mindaddig, amíg erre lehetőségük van - jelentette ki, hozzátéve: csak az a kérdés, hogy az SZDSZ lehetővé teszi-e, hogy a város érdekében megtett javaslataikat megszavazza a Fővárosi Közgyűlés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.