MSZP: jövőre sem lesz növekedés

A jövő évi költségvetés alkalmatlan arra, hogy növekedési pályára állítsa a gazdaságot - jelentette ki az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Az idei másfél százalékos visszaesés után jövőre sem nő majd a gazdaság, a kedden elfogadott – 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számoló – 2013-as költségvetés ugyanis súlyos növekedési kockázatokat rejt – mondta Józsa István frakcióvezető-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az MSZP-s politikus szerint a büdzsé alkalmatlan arra, hogy növekedési pályára állítsa a gazdaságot, és mivel a stagnáló gazdaság öt százalék feletti inflációval párosul majd, stagfláció alakul ki.

A növekedési kockázatok közé sorolta, hogy a vállalkozások sorra mondják le tervezett beruházásaikat, így nem várható a munkahelyek számának növekedése sem, fejlesztések híján viszont versenyhátrányba kerülnek, és kiszorulhatnak a piacról a hazai cégek.

A szocialista frakcióvezető-helyettes szerint kevesebb bevétel folyik majd be a költségvetésbe a vártnál a helyi iparűzési adóból, és úgy véli, a kormány az energiaszolgáltatók adójának emelésekor és a tranzakciós illeték bevezetésekor sem számolt az emiatt bekövetkező forgalomcsökkenéssel.

A megszorítások, a reálbércsökkenés miatt a belső fogyasztás is elmaradhat a kormány várakozásától. Ezek miatt jövőre újabb költségvetési kiigazítások várhatók – tette hozzá.

Józsa István kitért arra is, hogy kicsi a megállapodás esélye a Nemzetközi Valutaalappal. Az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére azt mondta, a devizakötvény-kibocsátás nem pótolja az IMF-megállapodást, legfeljebb átmeneti megoldást jelenthet, ugyanakkor a forint árfolyama ebben az esetben rendkívül sérülékeny marad.

Szólt arról is, hogy a kormány stratégiai megállapodásokat köt egyes cégekkel. A "kiválasztottakkal kötött háttéralkuk" feltételei azonban nem ismertek – jelentette ki, megjegyezve, a kormánytól azt várják, hozza nyilvánosságra, hogy a megállapodások mennyibe kerülnek az országnak, és mekkora hasznot hoznak. Mint mondta, "nem normális állapot", hogy a cégeknek a kormánnyal kötött egyezségekkel kell biztosítaniuk a működésüket.

 


    
    
Előző
    
Következő

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.