MSZP: jól megy a Giró-Szász családnak

Török Zsolt MSZP-szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, Giró-Szász András kormányszóvivő unokabátyjának ügyvédi irodája "közpénzekből, adóforintokból" gazdagodik.

A szocialista politikus azt mondta: a kormányszóvivő korábbi munkahelye, a Századvég-csoport milliárdos állami megbízásokhoz jutott, Giró-Szász András korábbi tanácsadó cége pedig a Fidesz-frakciónak dolgozott. Emellett a Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda 2010 és 2013 között tízmillió forintot kapott a Fidesz-frakciótól, míg a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt. összesen 21 millió forintot fizetett ki az ügyvédi irodának, amellyel az önkormányzati cégnek jelenleg is élő szerződése van - közölte a szóvivő.

Török Zsolt ezzel kapcsolatban arra szólította fel a kormányoldalt, hogy fejezze be a közpénzek "ipari méretű lenyúlását".

Az MTI-hírre az ügyvédi iroda az alábbiakban reagált (helyreigazítási-kérelem formájában):

"A Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda és Giró Szász András kormányszóvivő (a cikk szerint: Giró Szász család) nem állnak egymással jogi vagy egyéb kapcsolatban. Giró Szász András kormányszóvivő nem tagja, nem volt és nem is lehetett tagja az Ügyvédi Irodának (nincs jogi végzettsége), így az Ügyvédi Irodát megillető díjazásból semmilyen jogcímen nem részesülhet, és nem is részesült. A Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda működtetésében több olyan személy működik közre (tagi, ügyvédjelölti, munkavállalói jogviszony keretében), aki nem áll családi, hozzátartozói, vagy egyéb kapcsolatban Giró Szász András kormányszóvivővel.

A cikkben megjelölt és az Ügyvédi Irodát megillető megbízások megkötésében, vagy fenntartásában Giró Szász András kormányszóvivőnek semminemű közreműködése, szerepe nem volt és jelenleg sincs, ezen megbízások egyébként is jóval korábban köttetek meg a szerződő felek által, mint Giró Szász András kormányszóvivői megbízatásának dátuma.

A cikk azzal, hogy közli Török Zsolt azon tényállítását, miszerint "fejezze be a közpénzek "ipari méretű lenyúlását"olyan valótlan tényállítást közvetít a nagy nyilvánosság felé (híresztel), amely azt a téves látszatot kelti, mintha a cikkben érintett megbízások mögött valós gazdasági teljesítés nem állna, és a Giró Szász és Társai Ügyvédi Iroda érdemtelenül tartana igényt a megbízások alapján járó megbízói díjra.

A cikkben megjelölt és az Ügyvédi Irodát megillető megbízások, így a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt-vel, illetve a FIDESZ Frakcióval megkötött megbízások állandó jogi feladatok ellátására jöttek létre, amely megbízásokban meghatározott jogi feladatokat az Ügyvédi Iroda piaci alapú és mértékű megbízói díjak alapján folyamatosan látja el."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.