MSZP: intézkedjen a kormány a kártérítések behajthatóságáról

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy korábbi ígéretének megfelelően nyújtsa be azt a kormánypártok által is támogatható törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a bíróság által megítélt kártérítések kifizethetőségét - áll Ficsor Ádám és Juhász Ferenc szocialista képviselők szerdai közleményében.

Az ellenzéki politikusok emlékeztetnek rá, hogy az MSZP már kétszer is benyújtott ilyen jellegű törvénymódosítást, azonban a kormánypárti többség nem támogatta annak tárgysorozatba vételét sem. Az első elutasítás után "több kormánypárti képviselő úgy nyilatkozott, hogy egyetértenek a javaslattal, azonban annak kidolgozottságával van problémájuk és ígéretet tettek arra, hogy benyújtják sajátjukat" - fogalmaz Ficsor Ádám és Juhász Ferenc a közleményben.

A szocialista javaslat értelmében a bűncselekmények áldozatai kérelmezhették volna, hogy az elkövetőt terhelő jogerősen megítélt kártérítést kivételesen indokolt esetben az állam átvállalja. A javaslat szerint ezzel a kártérítési igény az államra szállt volna, és az adók módjára behajtható köztartozásnak minősült volna.

Az MSZP országgyűlési képviselői javaslatukat egy konkrét tragikus bűncselekmény kapcsán nyújtották be: Szögi Lajos tiszavasvári tanárt 2006 októberében két gyermeke szeme láttára gyilkolták meg Olaszliszkán. Az ezt követő kártérítési perben olyan jogerős ítélet született, melyben a bíróság 46 millió forintra és a kamatok megfizetésére kötelezte az alpereseket a család javára. Azonban esély sincs, hogy az elkövetők rabkeresményéből levonják ezt az összeget, és a család ennek akár a töredékéhez is hozzájusson.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.