MSZP: Gondviselés kormányzás helyett

A szocialisták szerint az egészségügyi államtitkár elszólta magát, és sajnos az isteni gondviseléssel kapcsolatos megjegyzése hű tükre Orbánék egészségpolitikájának. Az MSZP azonban nem a gondviselésben, hanem a jó kormányzásban bízik.

"Aki hisz a gondviselésben, az el tudja fogadni, hogy bármikor bármi megtörténhet vele" – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Sajnos ez a kijelentés hűen tükrözi az Orbán-kormány egészségpolitikáját - olvasható
Kormos Kata MSZP-szóvivő közleményében.

Mint írja, az állam nem tesz semmit az állampolgárok egészségének védelmében és javításában, csupán a gondviselésre bízza azt. Ezért van az, hogy hiába költ a kormány ebben az évben 33,1 milliárd forintot a kórházak adósságának rendezésére, ez csak a 60 napon túl lejárt számlák kifizetésére elég. Ezért van, hogy hiába ígérnek 178 új mentőautót az Országos Mentőszolgálatnak, a valóságban megtörténhetett, hogy több mint 40 percet kellett várni egy mentő kiérkezésére, így a beteg közben meghalt.

Kormos Kata szerint ezért van az is, hogy több mint 60 ezer beteg várakozik különböző egészségügyi ellátásra, elsősorban műtétre, de sok páciens még a diagnózishoz sem jut hozzá kellő időben. Ezért van az, hogy egészségügyi béremeléssel kampányolnak, mégsem csökken az orvoselvándorlás. Sőt, idén az első félévben 929 egészségügyi dolgozó, köztük 454 orvos kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz.

Az MSZP nem a gondviselésben, hanem a jó kormányzásban bízik. Az MSZP ezért felszólítja a kormányt, hogy a 200 milliárdnyi futballtámogatást inkább költse a hatévesnél fiatalabb gyermekek ingyenes gyógyszerhez jutására, illetve a kórházak és rendelőintézetek adósságállományának csökkentésére használnák fel, így rövidítve a várólistákat - zárul a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.