MSZP: El fogjuk törölni a hallgatók röghöz kötését

A szocialisták azt javasolják, hogy a felsőoktatásban az ingyenes első tanév döntse el, kinek kell a felsőbb évfolyamokon tandíjat fizetnie – egyebek mellett ez is szerepel az MSZP új oktatási programjának vitairatában. A most bemutatott dokumentum szerint az ellenzéki párt kormányzati pozícióban megszüntetné a hallgatók röghöz kötését, a közoktatásban pedig az egyházi iskolák plusz támogatását.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP oktatáspolitikai konferenciáján kedden elmondta: új oktatási programjuk célja az esélyegyenlőség biztosítása, a foglalkoztatás bővítése és a modernizálódó, intelligens társadalom megteremtése.

Fontosnak nevezte, hogy a szocialisták a gazdasági keretprogramjuk után először oktatási programmal álltak elő, mert az oktatásra stratégiai ágazatként tekintenek, az oktatáspolitikára pedig a társadalom- és gazdaságpolitikai célok megvalósításának eszközeként. Ugyanakkor véleménye szerint az Orbán-kormány közoktatás-politikáját ma fejetlenség és túlzott centralizáció jellemzi, míg a felsőoktatás támogatását csökkentik. Ezért – folytatta – a kormányváltás után azonnal hozzá kell kezdeni az okozott károk felszámolásához.

Az MSZP a következő hetekben – gazdasági programjához hasonlóan – oktatáspolitikai elképzeléseit is elküldi a demokratikus ellenzéki pártoknak, mozgalmaknak, civil szervezeteknek és az érdekképviseleteknek, az egyeztetés után pedig beterjeszti őket a parlamentnek – közölte Mesterházy Attila. Elmondta, hogy hosszú távú céljuk a tudásalapú iparágak fejlesztése, valamint a képzetlen tömegek foglalkoztatásának elősegítése. Ezzel szemben a kormány politikája konzerválja az esélykülönbségeket, újratermeli a képzetlen munkaerőt, ráadásul az iskolaügy centralizációjával elveszi a döntés jogát a helyi közösségektől – sorolta. Súlyos hibának nevezte a közismereti tárgyak háttérbe szorítását a szakképzésben, valamint a tankötelezettség korhatárának leszállítását. Sürgette a nyelvtanulás kiemelt támogatását.

A pedagógusok béremeléséről szólva Mesterházy Attila elmondta: szükséges a fokozatos bérrendezés, de nem akar felelőtlen ígéreteket tenni, és ma még nem tudni, mekkora gazdasági mozgástér lesz 2014-ben. Ezzel kapcsolatban megismételte: nem fordulhat elő újból, hogy a szocialista párt üres dossziékkal vágjon neki a kampánynak, és a választási ígéretektől eltérő kormányprogramot terjesszen be. De – jelezte – nem követhetik el azt a hibát sem, amit a Fidesz 2010-ben, hogy konkrét vállalások nélkül ígérnek könnyebb boldogulást.

A szocialista oktatáspolitikai program részleteit Hiller István ismertette.

Az MSZP azt javasolja, hogy a sikeresen felvételizőknek legyen ingyenes felsőoktatási tanulmányaik első éve, míg ezután tanulmányi eredményüktől és szociális helyzetüktől tennék függővé, hogy kapnak-e ösztöndíjat, illetve hogy kell-e tandíjat fizetniük. Így az első év a bizonyításé lenne, senkinek sem kellene fizetnie – mondta a volt oktatási miniszter. Ezután a hátrányos helyzetűeket szociális ösztöndíjjal, a legjobban teljesítő egyetemistákat és főiskolásokat tanulmányi ösztöndíjjal támogatnák. A vagyonos családból érkező, gyengébben teljesítő hallgatóknak viszont az átlagosnál nagyobb tandíjat kellene fizetniük.

Hiller István közölte, hogy ha kormányra jutnak, megszüntetik a diákok röghöz kötését, a hallgatói szerződést, az ugyanis véleményük szerint a fiatalok elvándorlásának egyik fő oka. Kitért arra is, hogy az évek óta jól működő diákhitelrendszert megtartanák, a Diákhitel 2-t viszont rossz konstrukciónak tartják. Arra is kitért, hogy a kormány nemcsak a képzési költségeket, hanem az egyetemek-főiskolák működési költségeit is a diákokra akarja terhelni, ezt jelenti a miniszterelnök által szorgalmazott önfenntartó felsőoktatás.

Pártja közoktatási terveiről elmondta: ismét lehetővé tennék, hogy az önkormányzatok – ha akarják és képesek rá – iskolafenntartók legyenek, megszüntetnék azt, hogy az egyházi iskolák több támogatást kapnak az államiaknál, valamint átfogó megállapodást kötnének az alapítványi iskolák szervezetével. Az MSZP-s politikus ígéretet tett a korábbi érdekegyeztetési rendszer visszaállítására is.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a régi és az új közoktatási törvényt összehasonlítva azt mondta: az utóbbiból hiányzik, hogy a gyermekek érdeke mindenekfelett áll, miközben az állam a jövőben közvetlen utasításokkal irányíthatja az oktatási intézményeket, dönthet a megszüntetésükről, továbbá a szükséges pedagóguslétszámról, és kötelező tankönyveket is előírhat, korlátozva a pedagógusok tanítási szabadságát.

A pedagógus-életpályamodellről azt mondta: mára bebizonyosodott, hogy nincs fedezet a béremelésre, a munkaterhek viszont ettől függetlenül növekednek, ez pedig nagy csalódottságot okozott a tanárok körében. A parlament oktatási bizottságának hétfői ülésén az is kiderült, hogy az iskolák államosítása nincs megfelelően előkészítve – mondta a szakszervezeti vezető.

Mészáros Tamás egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi rektora a többi között arról beszélt: nem ért egyet az állami finanszírozású hallgatói létszám most tapasztalható, radikális csökkentésével, emiatt ugyanis kevesebben fognak jelentkezni, ez pedig rontja az ország versenyképességét. Szintén bírálta a forráskivonást a felsőoktatásból, valamint a hallgatói szerződéseket, bár hangsúlyozta: valóban nem lehet cél, hogy a magyar állam más országoknak képezzen diplomásokat. Az MSZP-program vitairatából az egyetemi autonómiáról szóló megállapításokat hiányolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.