MSZP: csúfos kudarc a kormány ócsai programja

Az MSZP szerint megbukott a kormány ócsai szociális lakóparkja, a kormány beismerte, csúfos kudarcba fulladt elképzelése.

Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja pénteken "bukott jobboldal bukott lakóparkja" című közleményében ezt azzal kapcsolatban hangsúlyozta,  hogy a Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot.

Az MSZP-s politikus közleménye szerint az átminősítéssel beismerték, csúfos kudarcba fulladt az elképzelés. Emlékeztetett arra, hogy a 2,7 milliárd forintból épült 80 ház felében laknak.

Korózs Lajos szerint "a döntés nyomán lakóparkból kalandpark lesz, hiszen akár hónapról-hónapra mások fognak a méregdrága házakban lakni".

Az ellenzéki politikus közölte, Ócsa az Orbán-kormány szimbólumává válhat. Kifejtette: a buta ötletelések és szakmaiatlan döntések sorozata után, a mindenáron megindított építkezés, az ellenzék figyelmeztetéseinek lesöprése, a hazug sikerpropaganda szajkózása, és súlyos pénzek értelmetlen elköltése. Ilyen az Orbán-kormány négyéves kormányzása - tette hozzá.

Korózs Lajos azt írta, remélik, hogy "a szellemváros" felépítésén nem keresett egyetlen fideszes honatya, esetleg hozzátartozója, barátja vagy cége.

A közlemény szerint az MSZP szociális bérlakásprogram elindításában látja a devizahitelesek problémájának megoldását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.