MSZP: az emlékezés kötelesség

Az emlékezés kötelesség – emelte ki az auschwitz-birkenaui haláltábor 1945-ös felszabadításának 69. évfordulóján az MSZP pártelnök-frakcióvezetője hétfőn.

Mesterházy Attila az MTI-hez eljuttatott közleményében a holokauszt áldozataira, a kifosztott, megalázott, meggyötört és meggyilkolt honfitársakra való emlékezésre szólított fel.

"Emlékezzünk, hogy taníthassunk!" - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: a történelem tényszerű tudása a legfontosabb eszköz arra, hogy a holokauszt mögött álló ember- és nemzetellenes eszmék és azok képviselői ne bújhassanak a feledés függönye mögé, bűneikre soha, semmilyen formában ne kaphassanak felmentést.

Emlékezni kell arra, hogy mi vezetett a deportálásokhoz és a gyilkosságokhoz. Emlékezni kell továbbá a zsidótörvényekre, a jogfosztásra, a vagyonelkobzásra, a gettóba kényszerítésre, a magyar hatóságok deportálásokban való aktív közreműködésére, zsidó és roma honfitársaink kiszolgáltatására - fejtette ki.

A szocialista politikus szerint emlékezni kell azokra is, akik a legnehezebb időkben, példát adva emberségből és magyarságból, életük kockáztatásával is vállalták az üldözöttek védelmét és mentették az embereket.

Ne engedjük, hogy történelemhamisítással, a holokauszt relativizálásával, a felelősség alóli felmentéssel bárki meggyalázza honfitársaink emlékét! - írta.

Mesterházy Attila "az emlékezés és a tanítás parancsának szellemében", a történelemhamisítás megakadályozása érdekében országgyűlési képviselőként kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a holokauszt-emlékév alkalmából a fajelmélettel és a zsidótörvényekkel kapcsolatos alsó- és felsőházi viták és döntések teljes jegyzőkönyvét hasonmás kiadványban adja ki és tegye elérhetővé.

Hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozat emlékére

Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.

KDNP: hiteles kereszténységgel

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hisz abban, hogy az igazi védelmet az ordas eszmék és az antiszemitizmus ellen is a hiteles kereszténység képes nyújtani, amely önmagából fakadóan nem tűri a kirekesztést és mások megalázását. A kisebbik kormánypárt ezt hétfőn a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében írta, amelyben az áldozatok előtt fejet hajtva emlékezett a vészkorszak elszenvedőire. A KDNP rámutatott: arra az időszakra tekintenek most vissza, amelyben semmibe vették az emberi jogokat, és elemi létében fenyegettek mindenkit akár származása, akár véleménye miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.