MSZP: jó döntés volt a nácirendezvény betiltása

Bebizonyosodott, hogy a rendőrség okos és felelős döntést hozott, amikor a gyülekezési törvény alapján megtagadta, hogy szélsőjobboldali, nemzetiszocialista, rasszista csoportok nyilvánosan ünnepeljék Adolf Hitler egykori helyettese, Rudolf Hess halálának évfordulóját - írta Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnapi közleményében.

Nyakó István kiemelte, hogy a fokozott rendőri előkészületek eredményeképpen szombaton meghiúsult a hazai és külföldi neonáci csoportok fővárosba tervezett megmozdulása. "Nem volt botrány, nem volt utcai összecsapás, nem hömpölygött az utcákon ideológiai szemét" - fogalmazott az MSZP szóvivője. Hozzátette, a szombat fontos győzelem volt a béke, a nyugalom, a demokrácia képviselői számára.

"Aki azt mondja, hogy a magyar demokrácia tökéletes egészségnek örvend, téved, ahogy az is, aki azt állítja, hogy minden betegség képes leverni a lábáról" - írta a szocialista politikus.

Szombatra "Béke mártírja" emlékmenet elnevezéssel tíz, magánszemély által tett bejelentés érkezett a BRFK-ra, a rendezvények megtartását a rendőrség a gyülekezési törvény alapján megtiltotta. Az emlékmenetet a náci Rudolf Hess halálának évfordulója alkalmából az NS Front elnevezésű magyar nemzetiszocialista tömörülés szervezte. A rendőrség további három, szombatra bejelentett rendezvényt is megtiltott.

A tervezett neonáci felvonulás hírére politikusok és civilek tiltakoztak a rendezvény ellen. Sólyom László köztársasági elnök kedden tudatta, hogy felháborítja a Magyarországra tervezett neonáci rendezvény. Bajnai Gordon miniszterelnök pedig azt mondta: Budapest és Magyarország nem lehet az újfasiszták paradicsoma, meg kell akadályozni a tervezett neonáci tüntetést.

Az MSZP is tiltakozott a rendezvény ellen. A Fidesz szerint Magyarországon eddig kizárólag szocialista kormányok idején volt látványos neonáci felvonulás.

A több mint ötven hazai és nemzetközi szervezetet tömörítő Civilek a Szélsőjobb Ellen Mozgalom szombaton a kirekesztés és az erőszak ellen No pasaran! - Nem törnek át! címmel rendezett "békés akciónapot". (A "No pasaran!" a spanyol polgárháború híres antifasiszta jelszava.) A Városháza parkban megtartott rendezvényen mintegy négyszázan vettek részt. A demonstrációt többször bekiabálásokkal igyekeztek megzavarni, ám a program alapvetően békésen zajlott. Sok rendőr vigyázott a rendre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.