MSZP: az SZDSZ a parlamentben nem veszélyezteti a válságkezelést

Az MSZP szerint az SZDSZ tisztújítása után is a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben az Országgyűlésben - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a liberális párt tisztújítására reagálva.

Az MSZP úgy látja, a válságkezelő program sikeréért, a munkahelyükért, a lakás- vagy az autóhitelük törlesztőrészletéért aggódó állampolgárok az SZDSZ-ben lezajlott elnökválasztás után is megnyugodhatnak: az Országgyűlés liberális frakciójában a válságkezelésben felelősséget vállaló politikusok maradnak többségben - közölte Nyakó István, a kormánypárt szóvivője.

Örvendetesnek nevezte, hogy a liberális párt mindhárom elnökjelöltje előre közölte: készek vállalni azt a felelősséget, ami a válságkezelő kormány egyes intézkedéseinek,  illetve parlamenti, valamint tágabb értelemben vett politikai támogatásához szükséges. Elmondta, a tisztújítást az MSZP a szabad demokraták belügyének tekinti, az új elnöknek egészséget és eredményes munkát kívánnak.

Az SZDSZ tisztújító küldöttgyűlésén vasárnap elnökké megválasztott Retkes Attila a voksolás utáni sajtótájékoztatóján arra a felvetésre, támogatnák-e a Bajnai-kormányt, azt mondta: önmagában mint testületet nem, azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy a konkrét válságkezelő intézkedések mellé álljanak, ha azok összeegyeztethetők eszmerendszerükkel és szakpolitikájukkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.