MSZP: a második világháború óta nem volt ennyi szegény ember

Az MSZP-s Korózs Lajos szerint a második világháború óta nem volt annyi szegény ember az országban, mint most.

A szocialista politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három évben nőtt a nélkülözésben élők száma, a szegények pedig még szegényebbek lettek.

A Tárki adataira hivatkozva közölte, a lakosság 46 százaléka él szegénységben és társadalmi kirekesztettségben az Európai Unióban alkalmazott mutatók szerint, 17 százalék pedig olyan háztartásban, amelyben az egy főre jutó jövedelem nem éri el a havi 66 ezer forintot.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy 2009 óta a legalsó és a legfelső jövedelmi tized közötti különbség 7,2-szeresről 9-szeresre nőtt, és míg az alsó tíz százalékhoz tartozók átlagjövedelme 2007-ben 24 205 forint volt, tavaly már csak 21 820.

Korózs Lajos szerint ennek oka, hogy az Orbán-kormány több, a jóléti kiadásokat korlátozó intézkedést hozott: harmadára csökkentette a munkanélkülieknek járó támogatás időtartamát, szociális támogatásokat vont meg, illetve befagyasztotta azok összegét.

Hozzátette: a Fidesz jövedelem- és szociálpolitikája azért is téves, mert egy olyan társadalomban, amelyben nő a szegények száma, a néhány százezer gazdag sem fogja jól érezni magát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.