MSZP: A kormány elvenné az utazási kedvezményeket

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy tegye nyilvánossá azt a titkos minisztériumi tanulmányt, ami egyebek mellett az idős emberek utazási kedvezményeinek elvételét is javasolja.

Az MSZP közleményben szólította fel a kormányt, hogy tegye nyilvánossá azt a titkos minisztériumi tanulmányt, amely többek között az idős emberek utazási kedvezményének elvételét is javasolja. A dokumentum kitér arra, hogy a hazai utasszállítás hosszú ideje nem eléggé hatékony, ezért szükségtelenül és aránytalanul nagy terhet ró a társadalomra. "A közösségi közlekedés rendbe tételéhez a szocialista kormány négy-öt évvel ezelőtt hozzá is kezdett, az ellenzéki Fidesz pedig mindent elkövetett a közlekedési hálózat fenntarthatóbbá tételének akadályozásáért. Éppen ezért Orbán Viktor kormánya ismét hazugságban utazik, amikor azt mondja, hogy a nemzetközi szervezetek miatt szükséges megvonni az utazási kedvezményeket. Egyrészt bebizonyosodott, hogy ilyet sem az Európai Bizottság, sem a valutaalap nem kért a magyar kormánytól. Másrészt a közösségi közlekedés jelenlegi állapota jórészt Orbán Viktor gátlástalanul populista politikájának következménye" - fogalmaz a közlemény.

A szocialisták felhívják a figyelmet arra, hogy Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a ma megjelent hírek szerint beismerte: a kormány tervei között szerepel a közösségi közlekedési kedvezményrendszer felülvizsgálata, az idős emberek és a diákok utazási kedvezményeinek részleges elvétele.

"Tekintettel arra, hogy a korábbi szocialista kormányok döntése értelmében Magyarországon közel kétmillió nyugdíjas utazhat térítésmentesen, az MSZP felszólítja a területért felelős nemzeti fejlesztési minisztert, hogy haladéktalanul tegye elérhetővé azt a titkosnak nevezett tanulmányt, amely a 65 éven felüliek kedvezményeinek megvonására is javaslatot tesz! Továbbá elvárjuk, hogy Németh Lászlóné még a héten tisztázza: ki volt a szóban forgó anyag megrendelője, ki az elkészítője, mennyi pénzbe került a tanulmány előállítása, és mi a kormány álláspontja a benne foglaltakról!" - zárul a Mesterházy Attila pártelnök által jegyzett közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.