MSZP: a jövőben kockázatosabb lesz rendbontást elkövetni

Kockázatosabb lesz rendbontást és randalírozást elkövetni, ha az ezzel kapcsolatos közrendvédelmi törvénycsomag hatályba lép - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A jövőben erőszakos cselekménynek minősül az, ha valakit élelmiszerrel, például tojással vagy tortával megdobnak, akkor is, ha nem okoz sérülést - közölte a politikus, aki szerint ez az értelmező rendelkezés a bírói gyakorlat törvénybe iktatását jelenti.

Bárándy Gergely szerint a tojásdobálás eddig is tilos volt, a bírói gyakorlat egységes abban, hogy ez bűncselekménynek minősül, ezt erősítette meg a Legfelső Bíróság büntető kollégiumának véleménye is. Mint mondta, volt olyan ügyész azonban, aki ezt nem így gondolta.

Felhívta arra a figyelmet, hogy nem egy külön bűncselekmény törvénybe iktatásáról van szó, hanem a törvényi tényállást értelmező rendelkezésről.

Az országgyűlési képviselő a büntetési tételekről azt mondta, garázdaság esetén, ha a tojásdobálást nyilvános rendezvényen követik el, akkor maximum öt évig terjedő szabadságvesztéssel jár. Tettleges becsületsértés esetén egy évig terjedő büntetés kapható érte - fűzte hozzá.

Bárándy Gergely elmondta: a törvénycsomag szerint a hatóság eljárásának, illetve közérdekű üzemnek, például a tömegközlekedésnek a megzavarása is bűncselekménynek számít.

Azt mondta, hogy a jogszabály ezentúl több bűncselekménynek is bünteti az előkészületét, így a testi sértésnek, a közösség tagja elleni erőszaknak, a bántalmazásnak hivatalos eljárásban vagy a rablásnak.

A politikus kitért arra, hogy a bűncselekménnyé minősített hatóság eljárásának megzavarása olyan magatartást jelent, amikor valaki kihívóan közösségellenes vagy erőszakos módon a hatóság eljárást megzavarja vagy akadályozza. Ennek súlyosabb esete, ha valaki az eljárást meghiúsítja - tette hozzá.

Az Országgyűlés 210 igen, 162 nem és 6 tartózkodó szavazattal hétfőn fogadta el a közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosítások egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit.

Kérdésre válaszolva Bárándy Gergely közölte: a Ház az előterjesztés azon minősített többséget igénylő részeit nem fogadta el, amely a bírósági szervezeti törvényben tisztázta volna, mi a bíróság elnökének, a bírónak, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) a feladata a tárgyalótermek rendjének, biztonságának a fenntartása érdekében. A képviselő megjegyezte: a módosítást az OIT támogatta.

Ha Sólyom László köztársasági elnök aláírja a törvénycsomagot, azt követően 30 napon belül lép hatályba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.