MSZP: a Fidesz propagandája szembemegy a tényekkel

Az MSZP szerint a Fidesz propagandája a nők foglalkoztatásának javulásáról szembemegy a tényekkel.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője korábban arról beszélt, hogy pártja támogatja a kormány által szerdán bejelentett programot az 55 év feletti munkanélküli nők foglalkoztatására, mert ezzel jövőre még több nőnek lesz esélye munkavállalásra. Emlékeztetett arra is, hogy a kormány az elmúlt három évben is nagyon sok mindent tett a nők foglalkoztatásának javításáért.

Kormos Kata az MSZP szóvivője szerint a versenyszférában a foglalkoztatottság csökkent. A 15-25 év közötti nőket tekintve a KSH adatai szerint 2010 június-augusztusban 33 900 volt a munkanélküliek száma, ma pedig már 41 400. Vagyis az elmúlt három évben 20 százalékkal nőtt a fiatal nőket érintő munkanélküliség - jelentette ki a szocialista politikus.

Szerinte a nők helyzetét csak rontja, hogy csak három hónapos a munkanélküli ellátás, miközben átlagosan másfél év alatt lehet új munkát találni. Szintén hátrányosan érinti a nagyrészt nőkből álló szakápolókat az egészségügyi forráskivonás és a tömeges elvándorlás - tette hozzá Kormos Kata, aki emellett megemlítette még azt is, hogy a szociális munkások és a bölcsődei dolgozók nem részesültek a pedagógusokat érintő béremelésből.

"Mi van a Fidesz által 2010-ben ígért egymillió új munkahellyel?" - kérdezte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.