MSZP: A Fidesz cserélje polipra a narancsot!

Az MSZP szerint valószínű, hogy a Fidesz bizonyos cégek, gazdasági körök, oligarchák érdekében tevékenykedik, ezért az ellenzéki párt azt javasolja, a jelenlegi logót, a narancsot cseréljék polipra, mert az utóbbi ma már jobban jellemzi a nagyobbik kormánypártot.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szombaton Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt tartott sajtótájékoztatót, majd ezt követően telefonon nyilatkozott.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője az újságírók között
Budapest, 2011. június 18. Török Zsolt, a párt szóvívője, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) Syma csarnokban megrendezett kongresszusa közben.

A szocialisták szóvivője szerint a kormány valószínűleg nem saját maga irányítja bizonyos lépéseit, hanem gazdasági érdekkörök "polipok veszik kezelésbe", és irányítják a miniszterelnök és kormányának a tevékenységét, miközben a lakosság jelentős része elszegényedik, és egyre rosszabb körülmények között él.

Véleménye szerint erre enged következtetni Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkárnak az a kijelentése, miszerint oligarchák vették a kezükbe a vidékfejlesztés programját, és próbálnak ráhatással lenni arra, hogyan költsék el a területre jutó forrásokat.

Török Zsolt emlékeztetett arra is, hogy Lázár János frakcióvezető a napokban egy interjúban arról beszélt, ma már gazdasági érdekcsoportok irányítják politikai érdekcsoportok munkáját. Ennek összefüggésben utalt arra, hogy Lázár János a dohánytörvény egyik verzióját véletlenül az egyik érdekelt cég internetes címéről juttatta el Brüsszelbe.

A szóvivő felidézte Mesterházy Attila MSZP pártelnök évértékelő és március 15-ei beszédét, amelyben arról is szólt, hogy a "Simicska Zrt. és a Nyerges Kft. jelentős befolyással bír már Magyarországon".

Török Zsolt beszámolt arról, hogy polipos hasonlata demonstrálására a sajtótájékoztatón egy héliummal töltött polipot engedett fel a magasba; a lufi aljára pedig egy "fizess Fidesz!"- logót akasztottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.