MSZP: Tarlós István titkolózik

Még az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt sem kapta meg a I. kerületi Várkert Bazár előtti Lánchíd utca, ennek ellenére járművek közlekednek rajta - közölte az MSZP fővárosi frakcióvezető-helyettese csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Tüttő Kata azt mondta, kedden a szakhatóságként eljáró kormányhivatal úgy döntött, nem engedélyezi a forgalmat az utcában. A hatóság a többi között jelezte, hogy a bicikliút balesetveszélyes, azon a víznyelőket ki kell cserélni, nem elég az egyszerű javítás - ismertette.

Az MSZP országos elnökségének tagja emlékeztetett arra, hogy az utcát és az épületegyüttest háromszor adták át: áprilisban, augusztus végén, a végső határidő pedig szeptember 30. volt. Az utca azonban láthatóan nincsen kész - tette hozzá.

Tüttő Kata felhívta arra a figyelmet, hogy a Lánchíd utcában már közlekednek a 86-os buszok, de nemcsak célforgalom van - ahogy a BKK állítja -, hanem turistabuszok, autók és biciklisek is járnak arra.

Miért nem lehetett megvárni, hogy a beruházás elkészüljön? Miért nem lehet akkor beengedni az utcába a forgalmat, amikor az tényleg elkészül? - kérdezte.

Tüttő Kata kitért arra, hogy nem lehet hozzáférni a 3-as metró állapotáról szóló ezeroldalas dokumentumhoz. Mint mondta, joga van a budapesti polgároknak megtudni azt, milyen kockázatokat rejt a 3-as metró működtetése, üzemeltetése.

A frakcióvezető-helyettes szerint Tarlós István főpolgármester titkolózik arról, mi lesz a BKV hosszú távú finanszírozásával. Elmondta, több megállapodás is született erről a kormány és a főváros között, a legutóbbit Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István írta alá tavaly májusban, és abból sem teljesült semmi.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.