MSZP-s ötlet: egymás ellen, míg csak egy marad állva

A demokratikus ellenzéki pártok egyelőre hivatalosan nem reagálnak Demszky Gábor volt főpolgármester javaslatára, hogy Bokros Lajos legyen az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Demszky Gábor lapunknak azt mondta: azért teszi ezt a javaslatot, mert úgy ítéli meg, hogy Bokros Lajosnak lenne esélye leváltani Tarlós Istvánt, és vele az ellenzék visszavehetné az ország legfontosabb városának irányítását.

Az MSZP elhatározta, hogy a szinte naponta felbukkanó új személyi javaslatokra nem kívánnak reagálni – jelentette ki kérdésünkre Horváth Csaba, a szocialisták főpolgármester-jelöltje. Horváth hozzátette: szerették volna elkerülni, hogy a jelölési folyamat bohózatba fulladjon, de úgy tűnik, ezt nem sikerült elérni. A politikus elmondta, hogy álláspontjuk szerint az lenne talán a legszerencsésebb megoldás, ha a demokratikus ellenzék azon jelölt mögé állna, aki a most folyó közvélemény-kutatás eredménye alapján a legnagyobb támogatottságot élvezi. Szerinte ma ennél nincs jobb módszer annak megállapítására, hogy mely politikai szerveződés embere szállhat versenybe a legnagyobb eséllyel Tarlós Istvánnal szemben.

Horváth Csaba jelezte, hogy a pártja más megoldást is elfogadhatónak talál. Vagyis: mielőbb egyezzenek meg a kerületekben történő közös vagy koordinált indulásról, hogy ott időben megkezdődhessék a kampány. A főpolgármesteri posztra viszont mindenki állítson jelöltet, aki csak akar, nyitva hagyva a lehetőséget arra, hogy később tárgyalhatnak majd az esetleges visszaléptetésekről. A politikus úgy véli, jobb eredménnyel kecsegtet, ha egyszerre akár öt-hat jelölt szólítja meg a saját szavazóbázisát, mert így biztosan több emberhez juthatnak el. Érdemes lehetne ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérni az egyes indulók támogatottságát, és Horváth szerint a pártok ennek ismeretében folyamatosan egyeztethetnének.

Körülbelül két héttel a választás napja előtt pedig a balliberális ellenzék pártjai megegyezhetnének arról – tette hozzá Horváth –, hogy mindenki visszalép a legnépszerűbb jelölt javára. Szerinte a szavazatmaximálásnak ez is megfelelő módszere lehet.

A Horváth Csaba által említett közvélemény-kutatás adatait augusztus második hetében hozzák majd nyilvánosságra. Arról egyelőre senki nem kívánt nyilatkozni, hogy a fővárosiak milyen nevek közül választhatnak, de a listán nagyjából féltucatnyi potenciális jelölt szerepel. Ez egyébként már a második kör, mert korábban ennél népesebb körről kérdezték a budapestieket.

Mint arról beszámoltunk, a szocialisták budapesti párttanácsa pénteken felhatalmazta a párt tárgyalódelegációját, hogy megállapodjon a Demokratikus Koalícióval és az Együtt-PM-mel a koordinált jelöltállításról. Vagyis a kerületi pártvezetők beletörődtek abba, hogy a 23 budapesti kerület kétharmadában lesz csak ellenzéki együttműködés az önkormányzati választáson, a fennmaradó, jobboldaliként elkönyvelt városrészekben a három párt egymással szemben indul. Ez azért előrelépés, mert a testület korábban a teljes összefogás mellett tett hitet.

Kiderült az is, hogy a budapesti MSZP nem ragaszkodik Horváth Csaba jelöléséhez a főpolgármesteri posztra, és ő maga is hajlandó visszalépni egy alkalmas közös jelölt javára. Utóbbi kitételt a fővárosi MSZP egyik vezetője kérdésünkre úgy magyarázta: a DK által javasolt Balázsovits Lajosnak nincs politikai tapasztalata, ráadásul nem várható, hogy a színész-rendező több szavazatot szerez Horváth Csabánál. Az MSZP ezért információnk szerint azt várja, hogy ha Horváth visszalép, akkor „ne hiába hozzon áldozatot”, azaz a helyére lépő közös jelölt ne esélytelen outsider legyen.

Nem kívánta kommentálni Demszky javaslatát Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke. Bokros esetleges közös jelöltként történő indítása olyan súlyú kérdés – magyarázta –, amelyről testületi állásfoglalás hiányában nem nyilatkozhat. Egyébként úgy tudjuk, hogy a MoMa elnökét nem feltétlenül tartanák támogathatónak.

A Demokratikus Koalíció egyik elnökségi tagja neve mellőzését kérve azt mondta,  jelöltjük, Balázsovits Lajos színész-rendező sokkal szerethetőbb jelölt, mint Bokros Lajos, továbbra is reménykednek abban, hogy az MSZP is elfogadja Balázsovitsot közös főpolgármester-jelöltnek.

Lapunk információi szerint az ellenzéki pártok megkeresése esetén Bokros Lajos nagy valószínűséggel elfogadná a közös főpolgármester-jelöltséget - mondta lapunknak a Modern Magyarország Mozgalom egyik politikusa . A volt pénzügyminiszter pártja július elején jelentette be, hogy Bokrost indítja Tarlós Istvánnal szemben az októberi választáson.

Bokros Lajos jelenleg külföldön tartózkodik, munkatársai a jövő hétre ígérték reakcióját Demszky Gábor javaslatára. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.