MSZP: Puch és Boldvai hátralépett

Két emblematikus, az MSZP működését karakterizáló figura, Puch László és Boldvai László távozott a napokban a párt Baranya és a Nógrád megyei elnöki posztjáról. A (le)lépést a szakértő szerint hiba lenne korszakváltásként, megújulásként értelmezni: az érintettek éppen azért számítanak évtizedek óta fajsúlyos szereplőnek a szocialista pártban, mert a befolyásuk nem a formális pozíció függvénye.

Puch László még 1980-ban lépett be az MSZP-előd MSZMP-be, vagyis a pártelit veteránjai közé tartozik, kulcsjátékossá azonban 1998-ban vált, amikor a Fidesztől elszenvedett vereség után pártpénztárnokká válva sikerült pénzügyileg stabilizálnia a szocialisták helyzetét. Puch természetesen nem a semmiből jött: a párt talán legerősebb és legszervezettebb helyi csoportjára, a baranyai lobbinak nevezett csapatra támaszkodhatott, amelynek (az 1990-es legelső, illetve a 2014-es legutóbbi) választások előtt mindig volt annyi súlya, hogy a politikus befutó helyet kapjon.

Puch László legfőbb érdemének azt tartják a pártban, hogy megszervezte az MSZP gazdasági hátországát, amely – nem utolsósorban a Simicska Lajossal kötött állítólagos „piacfelosztó” megállapodás révén – egészen a 2010-es választási összeomlásig garantálta a működőképességet kormányon és ellenzékben is.

A közelmúltban kipattant off­shore-botrány miatt a háttérbe vonuló Boldvai László nevéhez nehezebb ilyen látványos pártszolgálatot kötni, ám az tény, hogy neki is volt, illetve ma is van biztos háttere a nógrádi és a hevesi MSZP-ben. Annak ellenére is, hogy a salgótarjáni szervezet egy része szembefordult vele, másrészt ők Puch Lászlóval egyfajta finanszírozási tengelyt alkottak, Boldvainak is volt szerepe a pártpénzek biztosításában.

Boldvai a Horn-kormány idején volt az MSZP pénztárnoka, a Tocsik-ügyben az ügyészség meggyanúsította befolyással való üzérkedéssel, de a bíróság felmentette. Később a nyilvános jövedelméből aligha kigazdálkodható salgótarjáni luxusháza, feleségének BMW-terepjárója miatt is kapott kínos kérdéseket.

Böcskei: Hiába lépnek le a színpadról, a hátországuk megmarad a pártvezetésben

Böcskei Balázs politikai elemző szerint az MSZP lényegéhez tartozik, hogy a pártban a tényleges hatalom megoszlik a választott pozícióban lévő, illetve az informális befolyással rendelkező személyiségek között, és a formális vezetés a ­2000-es évek óta, legkésőbb Gyurcsány Ferenc színre lépésétől harcol az informális hatalmi centrumok ellen. Most két olyan szereplő vonul hátrább az első vonalból, aki klasszikus politikai tevékenységet soha nem végzett, ennek ellenére megkerülhetetlen aktora volt a párt életének. A rendszerváltást követő korszak sajátos politikai kapitalizmusa az MSZP-n belül elsősorban hozzájuk kötődik, és hiába lépnek le a színpadról, a hátországuk megmarad, a bizalmi embereik továbbra is ott vannak a pártvezetésben. A hatalmuk valójában nem függ a pozíciójuktól, és arra is számítani lehet, hogy a saját régiójukban még sokáig nem születnek fontos személyi döntések a jóváhagyásuk nélkül. A háttérbe húzódásuk csökkenti a szocialista párt potenciális támadási felületeit, de az elemző szerint nem feltétlenül jelent lényegi változást.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.