MSZP: ne adják tulajdonba a bérelt földeket

Az MSZP arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy mondja ki: nem adják "haverjaik" tulajdonába a most még csak bérelt földeket, nem osztják szét egymás közt "Magyarország legértékesebb vagyonát" - közölte Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese szombaton az MTI-vel.

A politikus szerint "a belső válságokkal küzdő, helyi szervezeteit egymás után feloszlató Fideszt Orbán Viktor már csak állandó osztogatással tudja egyben tartani". Hozzátette: ez a magyarázata annak, hogy Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke "kimondta: (...) a fideszes földbérlők tulajdonosok akarnak lenni".

Gőgös Zoltán úgy vélte, ez azt jelentené, hogy Magyarországot, "a magyar földeket örökre megkapnák a mészároslőrincek, a magoszos haverok, a fideszes benzinkutasok, masszőrök, ügyvédek, műkörmösök és egyéb kormányzati csókosok". Hozzátette: nem tűrik, hogy a Fidesz kifossza a magyar vidéket és elvegye a gazdák megélhetését!

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége csütörtökön kormányzati lépéseket sürgetett annak érdekében, hogy a földeket a magyar gazdák ne csak bérlőként, hanem tulajdonosként művelhessék, a vásárláshoz pedig megfelelő finanszírozási, hitelezési lehetőségek legyenek. Jakab István, a szövetség elnöke a Zala Megyei Gazdakörök Szövetségének tisztújító közgyűlését megelőzően beszélt erről. Az elnök másnap az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, hogy a szövetség keddi elnökségi ülésén felvetődött javaslat a forgalomképes, állami vagy magánföldek megvásárlására vonatkozik, céljuk, hogy a gazda tudjon versenyképesen dolgozni, művelhető táblaméreteket kialakítani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.