MSZP-MSZDP: vissza kell adni a nagykanizsaiak hitét

Az MSZP és az MSZDP helyi szervezetének közös polgármesterjelöltje szerint munkahelyhez kell juttatni a nagykanizsaiakat, vissza kell adni az emberek hitét, amit az elmúlt négy évben a Fidesz helyi kormányzása, helyben járása és eredménytelensége miatt elveszítettek.

Károlyi Attila pénteken Nagykanizsán, kampányzáró sajtótájékoztatóján ellentmondásosnak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Fidesz nagykanizsai polgármesterjelöltje egyben országgyűlési képviselő is. Szerinte az "álláshalmozás" morális problémákat is felvet, de alkotmányossági aggályok is felmerülnek, ha országgyűlési képviselő tölti be a polgármesteri tisztet.

Az országgyűlési képviselő esküt tesz az ország szolgálatára, és arra, hogy a legjobb tudása szerint hozza meg a törvényeket. Ha valaki törvényhozói munkáját végez, és közben polgármesterként a saját városában helyi rendeleteket kell megalkotnia, még az is előfordulhat, hogy a helyi rendelet meghozatala az országos jogszabállyal kapcsolatos előkészítő munkát igényel, vagy egyéb akadályba ütközik - fűzte hozzá.

Börönc Zoltán, az MSZP városi elnöke arról beszélt, hogy a 2010-2014-es programot közösen készítette el az MSZP, az MSZDP és az MDF megyei szervezete.

"Az elmúlt négy évben a Fidesz többség súlyos morális és erkölcsi válságba juttatta az önkormányzatiság eszméjét és gyakorlatát Nagykanizsán", ennek megváltoztatására szocialista, szociáldemokrata és konzervatív értékeket valló emberek összefogására van szükség - értékelte.

Bogár Ferenc, az MSZDP megyei pártelnöke azt emelte ki, hogy Nagykanizsát élhetőbb, fejlődő várossá kell tenni, ezért az önkormányzati választáson tehetségesebb, együttműködésre, értelmes párbeszédre képes önkormányzati testületet és polgármestert kell választani a városnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.