MSZP: legalább a kormány partnereinél ne legyenek elbocsátások

Az MSZP szerint a kormánynak ki kellene egészíteni a nagy multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásait azzal, hogy partnerei a következő 4-5 évben nem kezdeményeznek létszámleépítéseket.

Gúr Nándor, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány által eddig megkötött több mint 50 stratégiai partnerségi megállapodás kizárólag a kabinet "önfényezését" szolgálja, azokban ugyanis nincsenek konkrét vállalások.

Ezek a megállapodások a foglalkoztatás bővítését sem szolgálják, hiszen azt csak a piacok és a termelés növekedése idézheti elő. Gúr kijelentette: a kormány propagandájával szemben a valóságban sokszor kétezer alkalmazottat is meghaladó elbocsátások voltak ezeknél a cégeknél.

A szocialista képviselő szerint a kabinet ezeknek vethetne véget, ha a már megkötött megállapodásait kiegészítené néhány olyan egyszerű kitétellel, amely megakadályozza a leépítéseket ezeknél a társaságoknál.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.