MSZP: közmunka helyett szociális szövetkezetek kellenek

Az MSZP szerint közmunka helyett szociális szövetkezetek létrehozásával kellene segíteni a munkanélkülieket.

Harangozó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, a szövetkezeti világnap alkalmából sajtótájékoztatón Budapesten elmondta, a szociális szövetkezeti rendszer meghonosítása érdekében pártja országgyűlési határozati javaslatot is benyújt a parlamentnek. Véleménye szerint ennek a foglalkoztatási formának a keretében valódi értékteremtő munkát lehetne végezni, ezzel szemben a közmunka konzerválja a munkanélküliek kiszolgáltatottságát, nem vezeti őket vissza a munkaerőpiacra.

Harangozó közölte: a szociális szövetkezetek nonprofit gazdasági társaságok, amelyek végezhetnek mezőgazdasági tevékenységet, élelmiszer-feldolgozást, illetve bármilyen olyan munkát, amire helyben igény van. Nincs tőkés és tőkeérdek, az eladott termékből befolyó bevétel egy szociális alapba kerül.

Az ellenzéki képviselő szerint a szociális szövetkezeteket létrehozáskor száz százalékban kell támogatni, mert nincs beruházó. Az MSZP-s politikus rámutatott, hogy az EU támogatja az ilyen szövetkezetek létrehozását, működtetését, a bérköltségeket akár száz százalékban is fizeti. Hozzátette: minden járásban egy ügynökség segítené a szociális szövetkezetek létrejöttét, segítené a termékek értékesítését, vagy biztosítaná a logisztikai hátteret.

Harangozó Gábor példaként hozta fel a Baszkföldön működő Mondragon szövetkezetet, amely 72 ezer embert foglalkoztat és Spanyolország harmadik legnagyobb gazdasági ereje.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.