„Hatszázezer embert elüldözött a Fidesz, de ki fog dolgozni?”

Az MSZP szerint az Orbán-kormány impotenciája miatt 600 ezer ember kényszerült megélhetési okokból elhagyni Magyarországot, miközben az országban munkaerőhiány van.

Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, országgyűlési képviselő szerint a kormány elüldözött 600 ezer embert az impotenciájából fakadóan, mert képtelen volt valós gazdaságot teremteni Magyarországon. - A helyzeten változtatni kell úgy, hogy ez ne nyomorítsa meg a munkaadókat, továbbá a kormány mondjon le bevételi többletekről, és ez a többlet a dolgozók bérét növelje. Emellett lehetőséget kell teremteni, hogy az emberek a gazdaság igényeit figyelembe vevő képzéseken vegyenek részt, és ezzel itthon tudjanak boldogulni - hangdúlyozta.

Szavai szerint hét évvel ezelőtt más hangot nem lehetett hallani, csak azt, hogy egymillió új munkahelyet teremtenek Magyarországon. Az ezt követő hat év pedig azt hozta, hogy kényszeredett módon 600 ezer embernek el kellett hagynia ezt az országot, hogyha meg akart élni. - Kormányzásuk hat évében eljuttattak minket oda, hogy a szakmunkások nem keresnek annyit, mint a visegrádi négyek országaiban a segédmunkások - jegyezte meg az ellenzéki politikus.



Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.