„Ha fontos a terrorveszély, ne Németh nyilatkozzon róla”

A Fidesz szerint az alaptörvényt úgy kell módosítani, hogy a magyar családok biztonságának szempontja a lehető legjobban érvényesüljön, mire az MSZP közölte: amíg G. Fodor Gábor és híroldala egyetlen állami forintot is kap, addig ne beszéljenek a magyar családok biztonságáról.

Az MSZP felszólította a Fideszt, hogy reagáljon érdemben alkotmánymódosító javaslataira a terrorveszélyhelyzet elrendelésével kapcsolatban. Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a Fidesz alelnökének korábbi sajtótájékoztatójára reagált.

Németh Szilárd kijelentette: az alaptörvényt úgy kell módosítani, hogy a magyar családok biztonságának szempontja a lehető legjobban érvényesüljön, ebben a kérdésben a Fidesz nem köt kompromisszumot. Emlékeztetett, hogy a kormány alaptörvény-módosítási tervezete alapján önálló tényállás lenne az alkotmányban a terrorveszélyhelyzet.

Harangozó Tamás sablonosnak nevezte a sajtótájékoztatót, és azt írta, hogy ha a Fidesznek fontos lenne a terrorveszély kezelése, akkor olyan embert jelöltek volna ki beszélni, aki legalább egyszer elolvasta az MSZP szakmai koncepcióját. "A tények ismerete persze nem szükséges annak, aki csak azért áll ki, hogy felmondja a kormány hisztériakeltő és az ellenzéket démonizáló sablonszövegét" - tette hozzá.

"Ha a Fidesz célja a magyar emberek biztonságának erősítése, akkor reagáljon érdemben szakmai javaslatunkra, és olyan politikust állítson ki, aki képes az ügy komolyságához mérten nyilatkozni" - olvasható a közleményben. Hozzátette: amíg G. Fodor Gábor és a híroldala egyetlenegy állami forintot is kap, addig ne beszéljen a magyar családok biztonságáról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.