MSZP: a Miniszterelnökségen azt sem tudják, hányan dolgoznak náluk

Az MSZP a közpénzek pazarlásának tartja, hogy a harmadik Orbán-kormány minden korábbi kormánynál több vezető tisztségviselővel működik és ezáltal drágább is.

Heringes Anita, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, 2010 óta emelkedik a vezetők száma és ível fel fizetésük is, a most megalakult kormány 11 tagú, 54 államtitkára, 98 helyettes államtitkára van.

Az ellenzéki politikus közölte, az MSZP ismét arra szólítja fel a Fideszt, ne az embereket sújtsa a 110 milliárd forintos megszorítással, hanem csökkentse az államtitkárok és helyettes államtitkárok számát, ha már 2010-ben kisebb és olcsóbb államot ígért.

Felidézte, hogy az MSZP-kormányban jóval kevesebb, mindössze húsz államtitkár és 49 szakállamtitkár dolgozott, akik jóval több adót fizettek a többkulcsos adórendszernek köszönhetően.

Heringes Anita elmondta, írásbeli kérdésekkel fordult a minisztériumokhoz. A Miniszterelnökségen és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban azt sem tudták megmondani mennyien dolgoznak ott és mennyiért - ismertette. Hozzátette: a Honvédelmi Minisztériumban, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumában azt meg tudták mondani, mennyit fizetnek a dolgozóknak, de azt nem, hogy mennyien vannak.

Kitért arra, a kérdései válaszadási határideje után egy nappal a Miniszterelnökség honlapjára felkerült a tárca szervezeti és működési szabályzata, e szerint kilenc államtitkár, 24 helyettes államtitkár, négy kormánybiztos és több mint száz főosztályvezető dolgozik ott.

Azt mondta, hogy korábban a helyettes államtitkári posztok szakmainak számítottak, most azonban a parlamentből kihullott kormánypárti képviselők kapták azokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.