MSZP: a kormány lop, a statisztika javul

Miközben az emberek egyre rosszabbul élnek és azt beszélik, hogy a kormány "szétlopja és szétrombolja" az országot, egyre kedvezőbb statisztikák készülnek a jólét növekedéséről és a munkanélküliség csökkenéséről – mondta Gúr Nándor.

– Országgyűlési határozat-tervezetet akar benyújtani az MSZP a jövő héten a munkaerőhiány enyhítésére – jelentette ki a párt alelnöke szombaton sajtótájékoztatón Budapesten. Gúr Nándor kifejtette: Magyarországon 600-800 ezer ember alkalmas vagy alkalmassá tehető megfelelő intézkedésekkel a hiányzó munkahelyek betöltésére. Vagyis a kormánynak a külföldi munkaerő alkalmazása helyett arra kellene törekedni, hogy a magyar embereknek adjon esélyt a munkára.

Az ellenzéki politikus elmondta: javaslatukban szerepel a minimálbér nettó 100 ezer forintra emelése, a közterhek csökkentésével, illetve a munkára rakódó járulékok általános csökkentése. A Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásainak döntő részét olyan átképzési, utazási és lakhatási költségtérítésre kellene fordítani, aminek segítségével a jelenlegi munkanélküliek megjelenhetnek a munkaerőpiacon – sorolta Gúr Nándor.

Az is szerepel a javaslatban, hogy a hiányszakmák elsajátítását vállaló fiatalok, az aktuális minimálbérnek megfelelő támogatásban részesüljenek a szakképzés keretében – fűzte hozzá.

Úgy vélekedett, hogy miközben az emberek egyre rosszabbul élnek és azt beszélik, hogy a kormány "szétlopja és szétrombolja" az országot, egyre kedvezőbb statisztikák készülnek a jólét növekedéséről és a munkanélküliség csökkenéséről.
Ebben a helyzetben arról szólnak a hírek, hogy 36-250 ezer külföldi munkásra volna azonnal szükség a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Miért nem a magyar emberek munkába állítására fókuszál a kormány – tette fel a kérdést a sajtótájékoztatón Gúr Nándor.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.