MSZP: A kormány kárt okoz

Az MSZP szerint a kormány a legfontosabb történelmi hagyományokkal fordul szembe, a párt azonban hisz abban, hogy Magyarország többet érdemel.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke közleményében azt írta, Szent István király európai, keresztény értékeket valló, egységes államot teremtett, a kormány azonban megkérdőjelezi ezt a három tartóoszlopot, és szembefordul "legfontosabb történelmi hagyományainkkal".

Úgy fogalmazott, a kormány kárt okoz, amikor az Európai Unió ellen hangol, semmibe veszi a legfontosabb keresztényi értékeket, a felebaráti szeretet és együttérzés parancsát. Nem a magyar nemzet egészét képviseli, csak saját politikusainak és "haverjainak" kedvez.

Hangsúlyozta, az MSZP hisz abban, hogy Magyarország megérdemli a biztonságot és a kiszámítható fejlődést, gyűlölködés helyett a normális közéletet, a jövőt és a megbecsülést az Európai Unión belül. A párt hisz Magyarországban, az Európai Unióban és a szolidaritásban - tette hozzá.

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a magyarok is bevándorlókként érkeztek a Kárpát-medencébe, úgy tűnik azonban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz elfeledkezett erről.

A párt azt írta, a kormányfő és Fidesz a nemzeti ünnepet is arra használja fel, hogy a bevándorlók ellen uszítson. Hozzátették, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az Orbán-kormány hivatali ideje alatt 600 ezer magyar hagyta el az országot, akik szintén "gazdasági bevándorlókként próbálnak boldogulni egy másik országban".

Kiemelték, Magyarország nemrég még nyitott, befogadó, toleráns ország volt, a párt pedig hisz abban, hogy a magyarok többsége ma is egy ilyen országban szeretne élni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.