Mozgalmár lett Schmuck Andor

Soha Többé Mozgalom - ez az új neve a Schmuck Andor által vezetett tömörülésnek, amely nem indul önkormányzati, országgyűlési választásokon.
Mozgalommá alakul a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, az új mozgalom legfontosabb célja a hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása - jelentette be Schmuck Andor, a párt elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
 
A Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt tartott tájékoztatóján Schmuck Andor elmondta: szombaton ülésezett a párt V. kongresszusa, ahol a küldöttek a mozgalommá alakulás mellett döntöttek. Mint mondta, azt tapasztalták, hogy amíg a kormány és az ellenzék vitatkozik, a szélsőségesek erősödnek, sőt "a fehérgalléros nácik egy része már közhatalommal rendelkezik", és "21. századi" választ akarnak adni a problémára.
 
Világossá akarjuk tenni: nem tűrjük tovább a fehérgalléros nácizmust - jelentette ki a párt elnöke, hozzátéve: a mozgalom bemutatja a választóknak, kik azok, akik kirekesztő, szélsőséges gondolatokat képviselnek, akár egy önkormányzatban, akár az Országgyűlésben, vagy más közhatalmi szervezetben.
 
Hozzátette: a kongresszus a mozgalommá alakulással kimondta, hogy lemond a közhatalmi ambícióiról, azaz a jövőben nem indulnak önkormányzati, országgyűlési választáson, így kívánja elejét venni annak, hogy a náci eszméket vallók arra hivatkozhassanak, azért támadják őket, hogy megszerezzék az egyes közhatalmi pozíciókat.
 
Schmuck Andor elmondta: a mozgalom elnevezése a kongresszus döntése értelmében "Soha többé!" lett, és a szervezési munkák után várhatóan két hét múlva mutatják be részletesen a mozgalmat és azt, hogyan kívánnak fellépni a náci eszméket hirdetők ellen.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.