Mostantól civil ombudsman is segíti a drogszakmát

Megkezdi munkáját a drogszakmai civil ombudsman és feláll a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület intézménye - jelentette be a négy nagy drogszakmai ernyőszervezet csütörtöki közös civil fórumán a Kossuth Klubban.
Az eseményt követően kiadott közlemény szerint az itthon egyelőre ismeretlen civil ombudsmani intézmény nem közvetlenül az állampolgárok, hanem a drogszakmai szervezetek és intézmények érdekeit hivatott képviselni, az eddiginél jóval határozottabban, jogi eszközökkel és a rendszerszerű problémák feltárásával. A közjogi státusszal nem rendelkező civil megbízottnak a szakma adja a legitimitást, amely minden szakmai tudását felkínálja a hatékony képviselethez.

A két új intézmény a Norvég Civil Alap támogatásával jön létre, a négy szakmai ernyőszervezet együttműködésében.

- Bízom benne, hogy feladatom ellátásával érdemben hozzájárulhatok az alapvető jogok biztosának eredményes munkájához. Egyfajta szakmai előkészítést kívánok neki nyújtani munkámmal, és felhívni a figyelmét a kiemelkedő súlyú jogsértésekre - mondta bemutatkozójában Bitskey Hajnal, a frissen meghatalmazott drogszakmai civil ombudsman.

A 7 éve ügyvédként dolgozó, kábítószeres büntetőügyekben is többször eljáró és civil tapasztalatokkal is rendelkező Bitskey hozzátette: a drogszakmai szervezetek körében, rendszerszinten felmerülő problémás eseteken keresztül kívánja megóvni és érvényesíteni a szakmai közösségek és rajtuk keresztül egy erősen marginalizált, megbélyegzett társadalmi csoport, a drogfogyasztók alapvető jogait.

A civil ombudsman nem közvetlenül az érintettek panaszaival foglalkozik majd, hanem szakmai probléma-mintázatokat keres, a drogszakmai civil szervezeteket érő jogsértéseket vizsgálja, azokról jelentéseket készít és a drogszakmai szervezetek panaszait képviseli az állam felé. Minden, a magyar jogi környezet kínálta lehetséges utat és eljárást igénybe vesz, pl alapvető jogok biztosához fordul, peres és peren kívüli eljárásokat indít. Minden esetben szigorúan jogi szakmai és egy belső protokoll szerint fogja eldönteni, hogy egy-egy jelzett ügyben vizsgálatot indít-e.

A közlemény szerint néhány, a drogszakma által jól ismert probléma valószínűsíthetően első feladatai között lesz.

Ilyen például az előfinanszírozottnak nevezett pályázatok utólagos kifizetése és általában a pályázati szerződések egyoldalú és következmények nélküli megszegése a pályáztató állami, önkormányzati intézmények oldaláról, amivel nem pusztán a civil szervezetek működése, de az általuk nagy részben működtetett ellátórendszer és a kliensek ellátása kerül veszélybe.

A másik problémakör a 2013 őszétől minisztériumi rendeletben rögzített, szakmai ajánlási rendszerhez kötött iskolai egészségfejlesztésprevenció területén tapasztalható problémák, visszásságok.

A civil ombudsman megbízatása egyelőre másfél évre szól. Munkájához szakmai hátteret a szintén most megalakult Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület nyújt majd, amelyet a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mintájára hoztak létre most a civilek, miután a kormányzat 2013-ban kizárta a civil delegáltakat a kábítószer ügy területén a kormány legmagasabb szintű tanácsadói testületéből.

A szervezet elnöki szerepére Dr. Szemelyácz János pszichiáter-addiktológust, a pécsi INDIT Közalapítvány elnökét, a MAT elnökségi tagját kérte fel a négy ernyőszervezet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.