''Most megdöglötök, cigányok!''

Hallotta a romák elleni támadássorozat elkövetőinek kiabálását a nagycsécsi támadás idején a két halálos áldozat egyik rokona és a férfi élettársa is; erről szerdán tanúként beszéltek a Pest Megyei Bíróságon.

A tettesek 2008. november 3-ára virradóra a középkorú férfi egyik testvérét és a sógornőjét - egy másik testvérének a feleségét - ölték meg a szemközti házban, s az ő otthonát is megtámadták. A romák elleni támadások közül a nagycsécsi volt az első olyan cselekmény, amely halálos áldozatot követelt. A tanú a történtekre visszaemlékezve a tárgyaláson azt mondta: egy nagy durranásra ébredt fel, kinézett az ablakon, és látta, hogy ég a testvére szemközti házának a hátsó szobája.

Hozzátette, hogy alakot ugyan nem látott, de egy férfihang azt kiabálta: "most megdöglötök, cigányok!". A hangokat lövések kísérték, majd a szobája ablakát egy benzinszagú anyagot tartalmazó gyújtópalack törte be, amely azonban a szobába esve nem gyulladt meg. Ezt követően lövések csapódtak a szoba falába és az ablakba.

Mint felidézte, felébresztette az élettársát, elmondta neki, hogy ég a testvéréék háza, majd a gyermekekkel együtt a szoba távolabbi sarkába húzódtak, várták, hogy a lövések elhallgassanak. Visszaemlékezése szerint csak akkor ment ki a házból, amikor testvére az ajtón dörömbölt, hogy menjen segíteni, mert ég a ház és a felesége összeesett. Átrohant a szemközti égő házba, a földön fekvő testvére és sógornője testét kihúzta az udvarra, majd újra visszament a lángok közé, és kézen fogva kivezette a lángoló szobában lévő ágyon ülő fogyatékos, süketnéma 20 éves lányt. Elmondta: kezdetben azt gondolta, hogy füstmérgezést kapott a bátyja és a sógornője, és csak eszméletlenek, de a fejükből ömlött a vér. A mentősök azonban a helyszínen közölték vele: mindketten meghaltak.

Most is ugyanott laknak

A tanú a gyermekeivel még mindig ugyanabban a nagycsécsi házban lakik, segítséget nem kapott a helyreállításra, csak a szemközti, teljesen kiégett házat újította fel az akkori Országos Cigány Önkormányzat. A férfi a bíróság előtt azt mondta, félnek egy újabb támadástól, bosszútól, és bár szeretnének, nem tudnak elköltözni a településről.

A tanú élettársa tanúvallomásában szintén azt állította, hogy - miután a férfi felébresztette és a gyerekeket a sarokban biztonságba helyezte - hallotta, egy hang az utcán azt kiabálja: "Meghaltok, köcsögök!”. Mint hozzátette, többen lehettek a ház előtt, mert egymáshoz is beszéltek, de az már halkabb volt, így ő nem értette, mit mondanak.

A kétgyermekes fiatalasszony azt mondta, az ablakon bedobott benzines palack alja letörött, de az nem gyulladt meg, a lövések az ablakkeretbe, majd a szoba falába csapódtak, egy golyó pedig keresztülszakította a szoba falát és a konyhában állt meg, azt a rendőrök fedezték fel. (A vád szerint miután Kiss Árpádot rádión étesítette két társa arról, hogy már nincsenek a "tűzvonalban", az elsőrendű vádlott két lövést adott le az ablakra a besenyszögi vadásztól elrabolt távcsöves golyós vadászpuskából.)

A gyerekek sokszor emlegetik a támadást

A nő megjegyezte, hogy nagyon megviselte őket a támadás, ma is félnek a gyerekek, és sokszor emlegetik, hogy az akkori támadást a sarokba kuporodva vészelték át, és a kisfia keresztanyját akkor ölték meg. Egy másik asszony, aki a Dózsa utcában lakik, tanúként 5-6 hangos durranásról beszélt. Elmondása szerint az ablakon át "kis lángot" látott az utca végi háznál, ekkor ment ki az utcára szétnézni, de csak a megtámadott házban lakókat látta, akik szaladtak tüzet oltani, majd ő is odasietett.

A vádlottak a tanúktól azt próbálták megtudni, a rendőrség milyen irányból érkezett az utcába, de azok nem tudtak erre választ adni. A kérdés azért érdekes, mert az elkövetők a vád szerint Tiszaújváros irányában hagyták el autójukkal a támadás helyszínét, a legközelebbi rendőrőrs pedig szintén ott van. Ráadásul a Nagycsécstől néhány kilométerre lévő, szomszédos településeken, Sajószöged és Sajóörös romák által üzemeltett kocsmájára is Molotov-koktélt dobtak a lövöldözés éjjelén ismeretlenek; a két épület ajtaja égett meg.

A Pest Megyei Főügyészség szerint Nagycsécsen a két embert az ablak lehúzott redőnyein keresztül Pető Zsolt harmadrendű vádlott lőtte agyon azzal a fegyverrel, amelyet fél évvel korábban egy besenyszögi vadásztól rabolt el az első- és másodrendű vádlottal, Kiss Árpáddal és Kiss Istvánnal együtt.

Az ügyészség szerint a nagycsécsi kettős gyilkosság a romák elleni támadássorozatban fordulópontnak számított, mert ettől kezdve a vádlottak kifejezett ölési szándékkal tervezték meg akcióikat. A vádlottak tagadják a nagycsécsi bűncselekmény elkövetését. A büntetőper jövő szerdán folytatódik a támadássorozat más cselekményének bizonyítási eljárásával.

Nagycsécs, gyertyagyújtás
Nagycsécs, gyertyagyújtás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.