Most már nagyon elszántak a bányászok

Vissza akarják kapni a két éve megvont nyugdíjkedvezményüket és más juttatásaikat a bányászok, s ennek érdekében szerdán kétezren tüntetnek majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt.

Bányászok vonulnak szerda délután öt órakor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épületéhez. A demonstráció célja, hogy visszakapják szakmai nyugdíjukat és egyéb társadalombiztosítási kedvezményeiket. Tavaly is ugyanitt, ugyanezért tüntettek, de az ígéretek ellenére azóta sem teljesítették a követeléseiket.

Akár kétezer, szerzett jogaiktól megfosztott ember jöhet Budapestre az ország legtávolabbi pontjáról is, sokan egyenesen a külszíni fejtésből – tájékoztatott a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ).

Még a laikusok számára is egyértelmű, hogy a bányászok élete elképesztően nehéz, a kormánynál mégsem hallják meg a segélykiáltásukat – hangoztatja Rabi Ferenc, a BDSZ vezetője. Hivatalosan is alátámasztott tény: a „bányagödörben” rendkívüli munkakörülmények között dolgozni nem egyszerűen bátor, embert próbáló feladat, hanem annak egészségkárosító következményei, hosszabb távú hatásai is vannak.

A visontai bányában végzett felmérés során kiderült, hogy az átlagosnál rosszabbak az életkilátásai azoknak az idősebb bányászoknak, akik hosszú ideig dolgoznak a földfelszín alatt. Magas a vérnyomásuk, és a karcinogén hatások miatt a rákos megbetegedés is gyakoribb a körükben.

A bányászok folyamatos munkarendben dolgoznak, vasárnap vagy ünnepek idején is, s részben ezzel a folyamatos készültséggel magyarázható, hogy a hét utolsó napjain lényegesen több baleset éri őket, mint egyébként – figyelmeztetnek egy újabb körülményre az érdekvédők.

Nem véletlen tehát – állítják –, hogy egy 1991-es kormányrendelet alapján harminc év szolgálati idő után elmehettek nyugdíjba a külfejtésen meghatározott munkakörökben, folyamatos munkarendben dolgozók, egészségüket ugyanis károsítja a háromszáz méteres nyílt mélységben, extrém körülmények között végzett munka. Ettől a kedvezménytől azonban megfosztották a bányászokat.

Kilencszázötven, nehéz helyzetbe került volt bányászcsalád megélhetését biztosíthatná a kormány idén összesen mintegy 14 millió forintból azzal, ha visszaadná a két évvel ezelőtt elvett szakmai nyugdíjat, mégsem teszi – állítják az érdekvédők.

Megszüntették a bányászok számára kedvező nyugdíjszámítási lehetőséget is, amely szerint aki legalább 15 évig dolgozott a föld alatt, de a nyugdíja nem érte el az átlagos bányásznyugdíjat, akkor is megkapta az átlagot.

Ráadásul a bányászokat a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok járandóságának megvonása is sújtja. Ugyancsak két évvel ezelőtt elveszítették havi átlagosan 120-130 ezer forintos juttatásukat azok, akiket munkára alkalmasnak minősített az orvosi bizottság.

Olyan emberekről van szó, akik Pécs környékén, valamint Észak-Magyarországon nem jutnak munkához, és nem képesek folyamatos, nehéz fizikai munka végzésére – figyelmeztet a szakszervezet, jelezve: a tüntetésen ők is ott lesznek. A bányászok a szakszervezet elnöke szerint most nagyon elszántak, s ha kell, nemzetközi összefogással folytatják a küzdelmet – szögezte le az elnök.

Az emberi erőforrások miniszterének címzett levelében Rabi hangsúlyozza: a „két éve bekövetkezett törvényi változások a korhatár előtti nyugdíjak megszüntetéséről, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól komoly érdeksérelmet okoztak”.

A két évvel ezelőtt elvett szakmai nyugdíj visszaállításának költségvetési hatása viszont az idén mindössze 14 millió, míg hosszabb távon 320 millió forint lenne. Az átlagkereset számításával kapcsolatos kedvezmény, illetve a rokkantnyugdíjasok helyzetének rendezése pedig az érintettek alacsony száma miatt a BDSZ elnöke szerint nem jelentene számottevő többletkiadást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.