44 ezer pályázó mosógépcsere-programban

A nemzeti fejlesztési miniszter még karácsony előtt jóváhagyta az utolsó körben támogatásra felterjesztett pályázatokat is, ezzel lezárult az Otthon Melege Program keretében mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása - mondta el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Kiss Anita szerint óriási volt az érdeklődés a pályázat iránt, a minisztérium kezdetben 500 millió forintot szánt erre a célra, végül ezt az összeget a megnövekedett igények miatt több mint 1,8 milliárd forintra emelte. Kiemelte: a pályázat egyik szempontja pont az volt, hogy minél nagyobb energiamegtakarítást érjen el a vásárló az új készülékével. A támogatási formáról elmondta: a mosógépek árának legfeljebb a felét lehetett elnyerni a pályázaton, ez 25 ezer és legfeljebb 45 ezer forint között mozgott. A pályázók több mint 90 százaléka részt vehetett a mosógépcsere programban - tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy jövőre valószínűleg az NFM a családi házak korszerűsítését helyezi majd előtérbe.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.