Morvai szerint a termőföld nem befektetési eszköz

A termőföld és az üzleti élet egymással össze nem egyeztethető fogalmak, a termőföld nem egy befektetési, beruházási tárgy, hanem a helyben élők megélhetési forrása kell, hogy legyen - jelentette ki Morvai Krisztina.

A Jobbik európai parlamenti képviselője a párt által szervezett, A magyar vidék feltámasztása című konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a termőföld ügyéhez ember- és közösségközpontúan kell közelíteni.

A rendszerváltáskor azonban "spekuláció tárgya lett" a termőföld, amiből egy "vékony kisebbség" meggazdagodhatott, s ez már a kárpótlási jegyekkel történő manipulálással megkezdődött - folytatta Morvai Krisztina. Kijelentette: "bűncselekménnyé kellett volna nyilvánítani és börtönbe zárni" azokat az embereket, akik ebből milliárdosokká váltak, nem pedig piedesztálra állítani őket azzal, hogy "milyen ügyesek és tehetségesek az üzleti életben".

Az EP-képviselő úgy vélekedett: a termőföldnek az a szerepe, hogy az adott településnek megélhetést adjon, illetve egészséges, jó minőségű élelmiszert állíthassanak elő a gazdák a helyben lakók és a nemzetgazdaság számára. A termőföld és az üzleti élet egymással össze nem egyeztethető fogalmak, a termőföld nem egy befektetési, beruházási tárgy.

Magyarországon "gyarmati jellegű mezőgazdasági modell" jött létre azzal, hogy hatalmas földbirtokok koncentrálódtak "volt tsz-elnökök, állami gazdasági vezetők, zöldbárók és vörösbárók" kezében. Ezeken a birtokokon elsősorban ipari alapanyagot termelnek, amit kivisznek az országból, a nagy hozzáadott értékű feldolgozás külföldön történik, majd a terméket a sokszorosáért hozzák vissza a magyar embereknek - közölte Morvai Krisztina.

Kitért arra, hogy a gazdák arról beszéltek, az a gyakorlat az állami földpályázatokon, hogy a helyiek helyett más településről érkező "csókos emberek" kapják meg a földet. Szóvá tették a földpályázatok átláthatatlanságát, amelynek kapcsán Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő előadásán azt mondta, "utána kell menni ezeknek a korrupciógyanús pályázatoknak".

Selmeczy Zsuzsanna, a Jobbik keszthelyi országgyűlési képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta: május elsején lejár a földmoratórium, ami után "nagy baj lesz", mert a Fidesz nem akadályozta meg, hogy a földek külföldi kézbe kerüljenek. Ahhoz, hogy itthon tudjuk tartani az egyre nagyobb számban külföldre költöző fiatalokat, meg kell védeni a földünket, fejleszteni a megélhetést jelentő feldolgozóipart - hangoztatta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.