Morvai Krisztinát és Für Lajost jelöli államfőnek a Jobbik

Morvai Krisztinát, a párt európai parlamenti képviselőjét és Für Lajos volt országgyűlési elnököt jelöli a Jobbik a köztársasági elnöki posztra - jelentette be Vona Gábor a párt szerdai elnökségi ülését követően.

Az ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője bejelentette azt is: arra kérik Orbán Viktort és a kormánypártokat, hogy "legyenek nagyvonalúak" és ne egy "újabb kegyeltjüket" válasszák meg államfőnek, hanem tegyék lehetővé a többes jelölést az új államfő megválasztásakor és ne rendeljenek el kötelező szavazást sem a képviselőik között. A többes jelölés érdekében Vona Gábor még szerdán hárompárti egyeztetést kezdeményez a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőivel.

Vona Gábor ismertette, hogy a Jobbik három szempontot vett figyelembe a jelöltjei kiválasztásakor: álljanak pártpolitikai keretek fölött, legyenek közéletileg feddhetetlenek és a "valódi nemzeti sorskérdések" iránt legyen bennük kellő szándék az aktivitásra. A Jobbik elnöke szerint ugyanis a hétfőn lemondott Schmitt Pál, "azon kívül, hogy mindent aláírt, amit elé raktak, semmilyen érdemi saját gondolattal nem állt elő", fakó és színtelen volt a munkája, semmilyen véleménye nem volt a fontos nemzeti ügyekben.

Morvai Krisztinával és Für Lajossal kapcsolatban Vona Gábor hangsúlyozta: mindketten voltak már korábban is államfőjelöltek, mindketten egyetemi tanárok és rendben van a doktorijuk, egyikük sem tagja a Jobbiknak, nemzeti elkötelezettségük megkérdőjelezhetetlen és mindketten hitelesek civilként és közéleti szereplőként is.

 Vona Gábor hozzátette: bár az államfőjelöléshez 78 országgyűlési képviselő támogatása szükséges, a "Jobbikban fel sem merült", hogy leüljenek a többi ellenzéki párttal és közös neveken gondolkozzanak. Ezzel szemben a Jobbik elnöksége olyan jelölteket keresett, akik a kormánypárti képviselőkön és a kormánypártok szimpatizánsain belül számíthatnak támogatókra.

A Jobbik elnöke leszögezte: pártja továbbra is kiáll a köztársasági elnök közvetlen választásának szükségessége mellett. Emlékeztetett arra is, hogy a 2005-ös államfőválasztás kapcsán még ellenzékben Orbán Viktor országos szimpátiaszavazást kezdeményezett a jelöltekről.

Ennek mintájára Vona Gábor azt szeretné, ha a mostani jelöltekről is lehetne például internetes szimpátiaszavazást tartani.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.