Morvai Krisztina nem tud megválni Gyurcsányéktól

Értékrendek között kell választani vasárnap, az ellenállás, az önrendelkezés, a szabad nemzetek Európája és az önkéntes alávetettség, a gyarmati sor és a föderális, korrupt bürokrácia által irányított európai egyesült államok között - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője pénteken Szekszárdon, a Jobbik kampányzáró gyűlésén.

A politikus a Garay téren, mintegy háromszáz résztvevő előtt tartott beszédében ellenállásra buzdította a jelenlévőket; a 2006-tól a Gyurcsány-kormány lemondását követelő Garay-téri tiltakozásra utalva azt mondta: amíg Draskovics, Gergényi, Demszky, Gyurcsány és Bajnai szabadon, Budaházy György pedig börtönben van, a Garay tér nem lehet csak egykori szimbóluma az ellenállásnak.

A párt EP-képviselője, akinek beszédét többször taps szakította meg, kijelentette: "itt az ideje, hogy a Jobbik helyi képviselői is ott legyenek az önkormányzatokban, hogy minden szinten képviselhessék az ellenállást, a gyarmatosítással, a bankokkal, a multinacionális vállalatokkal, a világkormányzattal szemben".

A hallgatóságot Szebb jövőt! üdvözléssel köszöntő Gaudi-Nagy Tamás, a párt országgyűlési képviselője éles kritikával illette az új önkormányzati választási rendszert. Mint mondta, az új szabályok azt szolgálják, hogy egy nagy, jól szervezett párt minél komolyabb erőkkel juthasson be a helyi önkormányzatokba.

Azt hirdetik, hogy az lesz jó, sikeres önkormányzat, amelyik „narancs színben", a kormányzattal együttműködve tudja megoldani a helyi problémákat - mondta Gaudi-Nagy Tamás, majd hozzátette: szerinte "akkor működik jól egy önkormányzat, ha képes a nemzeti ügyek, a helyi értékek megvédését kikényszeríteni a multikkal, a megyei önkormányzattal, az Európai Unióval, a kormánnyal szemben".

A gyűlés ideje alatt a szónokok előtt felsorakoztak a Jobbik szekszárdi önkormányzati képviselőjelöltjei, és polgármesterjelöltje, Andorka Gábor szekszárdi történelemtanár, aki korábban arról vált ismertté, hogy 2006-ban, Pozsonyban rendőrök előállították, mert magyarul mutatta be diákjainak a város nevezetességeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.