Morogni sincs joguk - mondta az érdeklődőknek a Fidesz képviselője Esztergomban

Az esztergomi képviselő-testület pénteken módosította a helyi hulladékkezelési rendeletet, amelyet Tétényi Éva polgármester továbbra is alkotmánysértőnek tart és emiatt törvényességi felülvizsgálatot kezdeményez. Az ülést az érdeklődők és a képviselők közötti hangos szóváltás miatt egyszer félbe kellett szakítani.

Tétényi Éva (független) az ülés után az MTI-nek elmondta: a korábbi rendelet 2004-től volt érvényben, a díjat "törvényekkel ellentétben" nem a hulladékmennyiség, hanem a lakosok száma alapján szabták meg. "A kérdést már tárgyalásra tűzte ki az Alkotmánybíróság, majd az eljárást december 31-ével megsemmisítették" - közölte.

A polgármester hozzátette, hogy a mostani módosítással egy vegyes rendszer jött létre, azaz az adott háztartásban élők számából és az igénybe vett térfogatból számítják ki a díjat. Közlése szerint az egyfős háztartásoknak lényeges könnyebbség, hogy bevezették a 35 literes edényt, de a városvezető úgy véli, a díjszámítás módja még mindig nem felel meg a hulladéktörvényeknek, ezért szükség van a megyei kormányhivatal törvényességi észrevételére.

A szavazás után szóváltás alakult ki az ülés nézői és a képviselők között, majd Kálmán Sándor (Fidesz) közölte az érdeklődőkkel, hogy a teremben nincs joguk véleményt nyilvánítani, "morogni sincs joguk".

Az ezt követő hangzavar miatt Tétényi Éva polgármester öt perc szünetet rendelt el, majd az LMP-s Batyikné Csőke Ágnes közölte, a képviselő megsértette az esztergomiakat és szolidaritásból nem vesz részt tovább az ülésen.

Az ülés utolsó napirendi pontjának a tárgyalásakor a képviselők zárt ülésen utasították el a jobbikos Stámusz Andreának a jegyző elleni fegyelmiről szóló indítványát. Az ülés után a polgármester az MTI-nek elmondta: a jelenleg gyesen lévő jegyző aláírt és kihirdetett egy az adósságrendezéshez kapcsolódó rendeletet, amelyet az Alkotmánybíróság törvénytelenség miatt megsemmisített, ráadásul az aláírás idején a jegyző betegszabadságon volt.

Az ülés után a Régió Tv Esztergom főszerkesztője közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy megrongálták a kábelüket, amely az internetes közvetítéshez nélkülözhetetlen, ezért késett az élő közvetítés.

"A teremhez egy másik bejárat is létezik, amit azonban csak a polgármester, Tétényi Éva kezel, valamint a hozzá tartozó önkéntes munkatársak. (…) Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a televízió" - írta Bakos Norbert.

Tétényi Éva polgármester a felvetésre reagálva sajnálatosnak nevezte az esetet, hozzátéve: számára fontos, hogy a nézők legszélesebb köre élő adásban követhesse az eseményeket, s reméli, hogy a következő testületi ülésre elhárítják a hibát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.