Molnár Oszkártól félti a Parlamentet a vezető rabbi

Ne támogassa z MSZP a nyíltan rasszista nézeteket valló Molnár Oszkárt - kéri a zsidó hitközség vezetője.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, vezető rabbija  az edelényi első választási forduló után levélben fordult az MSZP elnök asszonyához, Lendvai Ildikóhoz, amelyben a demokratikus pártok összefogását kérte. Annak érdekében, hogy akadályozzák meg a rasszista kijelentéseitől hírhedtté vált edelényi polgármester parlamentbe való bejutását.

Köves Slomó a demagóg és fasiszta gondolatok terjedésére tavaly októberben Orbán Viktor, a Fidesz elnökének figyelmét is felhívta az edelényi polgármester  rasszista kijelentéseinek napvilágra kerülésekor.  Akkor a  Fideszt kérte arra,  hogy határolódjanak el Molnár Oszkártól és "primitív gyűlöletkeltésétől". A Fidesz a választáson nem indította jelöltként a hírhedtté vált polgármestert és az edelényi Fidesz alapszervezet is törölte tagjai sorából. Molnár Oszkár függetlenként, az első fordulóban a második helyen végzett 24,1%-al, Daher Pierre, (Fidesz) (36,5%) mögött.  Harmadik helyre került Miklós Árpád (Jobbik) 19,1%, míg a szocialista Gúr Nándor a negyedik helyre futott be 18,7%-al.

A szélsőséges, rasszista megjegyzéseiről hírhedt Molnár Oszkár várhatóan megállapodik a Jobbik képviselőjével és együtt, összefogva Molnár győzhetne. Ez azt jelentené, hogy a magyar parlamentbe Edelényből olyan képviselő jutna be, amelynek tevékenysége a szélsőséges, fajgyűlölő hangok kórusát erősítené.

A határvonal ma a magyar politikai struktúrában a demokratikus pártok és a szélsőségesek között húzódik. Meg vagyunk győződve arról, hogy a demokratikus alapelvekhez hű pártoknak együtt kell működniük, hogy a szélsőségesek győzelmét megakadályozzák. Sajnos így is vagy tucatnyi szélsőséges és rasszista Jobbik képviselő ül majd a magyar parlamentben. Széthúzással, hiábavaló büszkeséggel ne növeljük a számukat.

Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke és a körzetben indított képviselő-jelöltje a Népszabadságnak azt mondta: nem lép vissza egyetlen jelölt vagy politikai tábor érdekében sem. "Nem kívánom elősegíteni sem azt, hogy egy szélsőséges irányzatot képviselő párt és jelölt nyerjen, ahogyan azt sem, hogy valamely erő kétharmados többséget szerezzen. Majd az emberek eldöntik, hogy kinek adnak felhatalmazást a képviseletükre. Én megküzdök érte" - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.