Molnár Oszkár újabb beszólása: "tessenek forradalmat csinálni!"

Újabb visszás kijelentéseket tett Edelény fideszes polgármestere, Molnár Oszkár derült ki a Népszabadság birtokába került videófelvételről. A korábban a zsidó nagytőke térnyeréséről és a terhes roma asszonyok ártó szándékáról beszélő országgyűlési képviselő egy helyi lakossági fórumon többek között azt mondta: vállaltan renitens képviselő, de a Fidesz "nem merte" kirúgni a frakcióból.

"Én egy eléggé renitens képviselő vagyok, nem szavaztam meg az Európai Unióhoz való csatlakozást" - mondta Molnár Oszkár fideszes országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere azon a szerkesztőségünk birtokába került videófelvételen, amely egy helyi lakossági fórumon készült. A politikus mondatait a közönség jól hallható tapssal fogadta.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Molnár ezután hozzátette:"egyetlen egy olyan országgyűlési határozatot sem szavaztam meg, amely bármilyen kapcsolatban volt az iraki beavatkozással (…) én a Fidesz engedélye nélkül nyújtottam be az új nemzeti vagyontörvényről szóló önálló javaslatomat. Ezzel annyira megsértettem a frakciófegyelmet, hogy nyugodtan kirúghattak volna a Fideszből. De nem tették, vagy nem merték megtenni" - hallható a videón.

Molnár ugyanezen a lakossági fórumon úgy fogalmazott: „Antall József azt mondta volt: tetszettek volna forradalmat csinálni. Erre én egyetlen dolgot tudok mondani, tessenek forradalmat csinálni, mert nincs más lehetőség...”

Molnár Oszkár korábban több vitatott kijelentést is tett: a helyi tévének adott egyik interjújában többek között azt mondta: "szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot".

Korábban pedig egy képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek. Az edelényi polgármester a melegekről is kifejtette véleményét. "Majd a börtönben megtudja Szetey Gábor, hogy milyen az, amikor a melegek házasságot kötnek" - utalt a polgármester a Gyurcsány-kormány egykori államtitkárára, aki nyíltan felvállalta másságát.

Molnár kijelentései miatt számos politikai és civil szerveződés tiltakozott, az MSZP szerint a politikus nem méltó arra, hogy parlamenti képviselő legyen. A Fidesz álláspontja nem volt ennyire egyértelmű. Molnárral az ellenzéki párt frakcióvezetője, Navracsics Tibor "elbeszélgetett" a kirobbant ügyek után, ám a kijelentéseknek érdemi következménye nem lett.

Molnár Oszkár közölte, hogy a jövő évi országgyűlési választáson újra meg kívánja mérettetni magát. Orbán Viktor pártelnök, a Fidesz miniszterelnök-jelöltje nemrég a tv2 Mokka című műsorában azt mondta: "Molnár Oszkár képviselőtársam kijelentései is kínosak, de még kínosabb lenne, ha Nyakó Istvánnal lennék egy pártban, és ilyen mondatokat kellene megmagyaráznom". Nyakó István szocialista pártszóvivő ugyanis korábban azt közölte: azzal, hogy a Fidesz nem tett lépéseket Molnárral szemben, "a fasiszták és a kirekesztők oldalára állt".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.