Molnár Oszkár köszöni a jobbikos jelölt visszalépését

Miklós Árpád, a Jobbik Borsod megye 8-as számú választókerületében visszaléptetett képviselőjelöltje elfogadta a háttérbe vonulásáról született pártvezetői döntést. Szintén itt, a függetlenként induló Molnár Oszkár edelényi polgármester köszöni, hogy Miklós Árpád visszalépett a javára.

Molnár Oszkár arra kéri a választópolgárokat, menjenek el szavazni április 25-én. A jelölt elmondta, köszöni Miklós Árpádnak, a Jobbik jelöltjének, hogy visszalépett a javára, emellett mindenkit arra kér, hogy a 8-as számú választókerületben, amely a Borsod megyei Edelény és térsége, vegyen részt a voksoláson a második fordulóban. "Minden tisztességes szavazópolgár voksára számítok" - fogalmazott.

Miklós Árpád azt mondta: információi szerint a Jobbik vezetőségének döntése volt a visszaléptetése, amit ő elfogadott, és kiadott egy nyilatkozatot, amelyben arra kéri szavazóbázisát, szavazzanak Molnár Oszkárra.A pártja megyei listán a kilencedik helyen szereplő jobbikos jelölt megjegyezte, visszaléptetését a második forduló előtt néhány nappal hozták tudomására.

A hvg.hu szerdán arról számolt be, hogy fellázadtak az edelényi jobbikosok a pártközpont ellen, mert Vona Gáborék Molnár Oszkárt preferálják, és felszólították a helyi szervezet vezetőjét, Miklós Árpádot, vonja vissza jelölését Molnár javára. A portál úgy értesült, többen "lecsapták az asztalra a tagkönyvüket" kedden este Edelényben a Jobbik taggyűlésén, miután a megyei elnök, Egyed Zsolt bejelentette, a vezetés úgy döntött, Miklós Árpádot a második fordulóban visszaléptetik Molnár Oszkár javára. Miklós Árpád a hvg.hu-nak akkor azt mondta, úgy tudja, Molnár Oszkár kereste meg a Jobbikot azzal, hogy léptessék vissza őt és ezzel nemcsak a körzet jobbikosai nem értenek egyet, de ő sem.

A Jobbik szerdán délután közleményben tudatta, hogy edelényi egyéni képviselőjelöltje visszalép az országgyűlési választásokon függetlenként induló Molnár Oszkár javára. Szabó Gábor, a Jobbik országos kampányfőnöke a kommünikében arra kérte az edelényi választókerületben élő Jobbik-szimpatizánsokat, hogy a második fordulóban Molnár Oszkárra adják szavazataikat. Kiemelte, a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyetlen más helyen sem lép vissza, hiszen egyetlen párttal nem tartják elképzelhetőnek az együttműködést.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére azt közölte, a Jobbik központjába csütörtök délelőttig egyetlen hivatalos kilépő nyilatkozat sem érkezett Edelényből. Arról, igazak-e a sajtóhírek a döntés nyomán a helyi szervezeten belül keletkezett feszültségekről, annyi mondott: "Miklós Árpád visszaléptetése a párt országos vezetésének sem jelentett könnyű döntést".

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8. választókerületében, Edelényben Daher Pierre, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje végzett az első helyen a választások első fordulójában, de 36,54 százalékos eredményével nem szerzett mandátumot. A függetlenként induló Molnár Oszkár 24,14 százalékot, a Jobbik színeiben induló Miklós Árpád 19,13 százalékot, míg a szocialista Gúr Nándor 18,7 százalékot kapott az április 11-i voksoláson.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.