Molnár Gyula is kapott 1,8 milliót egy Zuschlag-alapítványon keresztül

Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester 1,8 milliós illegális kampánytámogatást kapott nyolc éve a Matávtól a Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül - állítja az Indexnek Krausz Csaba, a Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottja. Az MSZP-s politikus szerint hiteltelenek a vádak.

Krausz Csaba az Indexnek úgy nyilatkozott: a Jobb Jövőért Alapítvány a Matávtól nyert kétmilliós támogatást. 2002. október 24-én érkezett meg a pénz a távközlési cégtől az alapítvány számlájára, amit Krausz még aznap átutalt saját magának. 200 ezret megtartott az alapítványnak, a többit pedig 28-án továbbította Molnár Gyula számlájára. Az önkormányzati választást október 20-án tartották, és Molnár győzött a fideszes Juhos Katalin ellen.

Ebből az illegális pénzből mégsem lett ügy, pedig az utalásról a hatóságok is tudomást szereztek, sőt benne volt a Zuschlag-ügy nyomozati anyagában is - olvasható az Indexen.

Molnár Gyula a matávos pénz hátteréről és felhasználásáról az Indexnek azt mondta, hogy Krausz nyilatkozata nem hiteles, fenntartással kell kezelni. A szocialista politikus valószínűnek tartja, hogy egykori párttársa a neki ígért előnyökért mindenre hajlandó, nem lehet nem felismerni az éppen feloszlatott, vissza-visszalépegető polgármester-jelöltekkel bukdácsoló helyi Fidesz újabb próbálkozását, hogy megpróbálják ismét lejáratni.

Molnár kijelentette: 2008-ban teljes körű és mindenre kiterjedő vagyongyarapodási vizsgálaton esett át, és ennek keretében minden utalást, minden számlát, minden egyéb pénzmozgást megvizsgáltak, és rendben találtak az erre hivatott szervek. A 2002-es kampányköltségvetést pedig az Állami Számvevőszék vizsgálta és hagyta jóvá. Az Index mindenesetre szkennelve közli a két számlakivonatot, amelyek egyértelműen mutatják a pénzmozgást.

A hírportál felidézi, hogy a szintén illegális kampányfinanszírozás miatt indított Zuschlag-ügy márciusi ítélethirdetésekor Krausz ötödrendű vádlottként első fokon, nem jogerősen három év börtönt és vagyonelkobzást kapott.

Az Index videója:

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.