Molnár Gyula: Nem történt visszaélés Újbudán

Fontos pillanatához érkezett az ügy, az ügyészség is kimondta, hogy nem történt vagyoni kár – erről Molnár Gyula volt XI. kerületi polgármester beszélt Kálmán Olgának az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Az ügyészség vádat emelt a korábbi újbudai polgármester, és alpolgármester ellen, a hatóság szerint ugyanis egy önkormányzati terület eladásával jogtalan előnyhöz juttattak egy magáncéget.

A korábbi polgármester elmondása szerint ez nem igaz, egy testületi döntés született arról, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő Buda-Hold Kft. által megvásárolt 38 hektáros területet továbbadják, ez végül az Öböl XI. Kft.-hez került.

Molnár Gyula elmondása szerint 10 százalékos haszonnal adták tovább az ingatlant, tehát az önkormányzat szempontjából sem volt rossz üzlet.

A volt XI. kerületi polgármester szerint a bizottsági döntés értelmében a Buda-Hold Kft. vezetője saját hatáskörében dönthetett arról, hogy kinek adja tovább az ingatlant.

Hozzátette: az ügyészség eddig hatszor hallgatta meg a cégvezetőt, aki az első öt alkalommal azt mondta, saját maga döntött az ügyben, legutóbb viszont már azt mondta, hogy utasította valaki a városvezetésből, de már nem emlékszik, hogy ki. Molnár Gyula szerint nem történt hivatali visszaélés.

Az interjú itt nézhető meg - A Szerk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.