Molnár Csaba: az MSZP-ben nem készülnek listák

A szocialista Molnár Csaba szerint a Magyar Nemzet csütörtöki állításával ellentétben az MSZP-ben nem készülnek listák.

A szocialista Molnár Csaba szerint az MSZP-ben nem készülnek listák, és aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt: az MSZP szervezeteinek minden szintjén éleződik a küzdelem a Mesterházy Attila pártelnököt támogató és a vele szemben Gyurcsány Ferenc vezetésével szerveződő politikai csoportok között. A lap úgy tudja, hogy mindkét oldalon készülnek olyan belső listák, amelyek a párttagokat, helyi és megyei képviselőket, illetve frakciótagokat Mesterházy- vagy Gyurcsány-szimpatizánsként tartják nyilván.

A napilap azt állította: egy belső használatra készült kimutatás alapján a volt kormányfő támogatói többségben vannak a frakcióban, és "az MSZP-ben egyértelműnek tartják, hogy előbb-utóbb Gyurcsányék átveszik a párt vezetését".

Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter erre az MTI-nek úgy reagált: az MSZP-ben nem készülnek listák, "ha van ilyen lista, az hamisítvány, vagy aki azt állítja, hogy ilyen listája van, az hazudik". Hozzátette: a Fideszben szokás listákat készíteni, úgyhogy akinek listaügyben kérdése van, "forduljon Kubatov Gáborhoz".

Arra a felvetésre, hogy bár az MSZP csak jövőre tart tisztújítást, Gyurcsány Ferenc többek szerint már idén megpróbálhatja átvenni a párt irányítását, Molnár Csaba azt mondta: a Demokratikus Koalíció hatalmi és személyi kérdésekkel nem foglalkozik, csak azt tartja fontosnak, lesz-e a szocialistáknak olyan támogatottságuk, hogy képesek legyenek leváltani az Orbán-kormányt. Az MSZP megújításáról szólva azt mondta: a platformnak "nincs semmiféle konkrét időbeli terve" erre.

Gyurcsány Ferenc februári évértékelő beszédében hirdette meg, hogy az MSZP átalakításával új balközép demokrata pártot kell létrehozni, és azt javasolta: a szocialisták jövő évi kongresszusán alakítsák át az MSZP-t úgy, hogy képes legyen befogadni "az orbáni rendszer" demokratikus ellenzékének nagy részét.

Közleményben reagált a Magyar Nemzet írására Szabó Imre országgyűlési képviselő, a Pest megyei MSZP korábbi elnöke is. Szerinte a listákról szóló írás célja, hogy megpróbálja megbontani a Fidesz-kormány működése miatt a szocialista párton belül "egyre erősödő összefogást". Hangsúlyozta, hogy az MSZP az egyetlen váltópárt, Mesterházy Attila pedig bírja a pártvezetés és a tagság bizalmát. "Az MSZP elég erős és edzett párt ahhoz, hogy ilyen pitiáner támadásokkal ne lehessen megállítani" - tette hozzá.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.