Molnár Csaba: 270 milliárd település-rehabilitációra

A települések belső megújítása 2013-ig 270 milliárd forint jut az Új Magyarország Fejlesztési Tervben. Az összeg jelentős hányadát, 200 milliárd forintot a jövő év végéig le is kötik, s megkezdhetik annak felhasználását a beruházó települések.

Kiemelkedő jelentőséggel bír a települések belső megújítása az Új Magyarország Fejlesztési Tervben: rehabilitációra, fejlesztésekre 2013-ig 270 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter Nyírmadán, ahol felavatta a település korszerűsített városközponti részét, valamint tájházát.

A 270 milliárdos összeg jelentős hányadát, 200 milliárd forintot a jövő év végéig le is kötik, s megkezdhetik annak felhasználását a beruházó települések - mondta a kancelláriaminiszter. Hozzátette: a kisebb fejlesztésekre a 2007-2008-as időszakban 197 nyertes pályázatot fogadtak be, s azokra 9,2 milliárd forint támogatást adtak a kisvárosoknak és nagyközségeknek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 13 kisebb település kapott eddig rehabilitációs támogatást, mintegy 550 millió forintot. A megyeszékhely, Nyíregyháza pedig 1,8 milliárd forintos támogatásból újíthatja meg a városközpontját. Az európai uniós és a hazai támogatások a beruházások költségének 90 százalékát biztosítják, hogy az önkormányzatoknak minél kisebb mértékben kelljen a fejlesztésekhez hozzájárulniuk.

A Miniszterelnöki Hivatal vezetője beszédében gratulált a nyírmadaiaknak ahhoz, hogy július elsején megkapták a városi címet. Elismerését fejezte ki a helyi NB III-as labdarúgócsapat tagjainak azért, hogy a Magyar Kupában legyőzték 2:0-ra az NB I-es Nyíregyházát. A miniszter hasonló sikert kívánt a következő kupameccshez is, amelyen az európai élcsapatok közé jutott Debrecen lesz Nyírmada ellenfele.

Kálmán Béla, az ötezer lakosú település független polgármestere elmondta: az új városközpont és a tájház létrehozása mintegy 45 millió forintos költségből valósult meg. Az önkormányzat eredményes volt az iskolafelújítási pályázaton is, csaknem félmilliárd forintból korszerűsítheti a 600 gyermeket tanító oktatási intézményét. Az iskola három épületének teljes korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, bútorzatának kicseréléséhez, taneszközeinek fejlesztéséhez 444 millió forint európai uniós támogatást kaptak.

Emellett ugyancsak pályázati támogatásból, 180 millió forint beruházással új polgármesteri hivatal épül, korszerűsítik a művelődési házat és megújul a piac épületegyüttese is. Két kilométernyi kerékpárút épül és szilárd burkolatot kap egy belső utca, mintegy 100 millió forintos költségből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.