Kossuth téri molinó: nem fizeti ki a bírságot a Milla

Politikai véleménynyilvánításnak tartja a Kossuth téri molinót a Milla, ezért nem hajlandó kifizetni a 100 ezres büntetést.

"Számomra a legmeglepőbb a házőrség felkészületlensége volt. Elsőre azonnal felszólítottak, hogy hagyjuk abba a molinó kihelyezését, de a legalapvetőbb kérdésekre sem tudtak válaszolni. Például, hogy milyen jogszabály alapján járnak el, vagy, hogy van-e egyáltalán hatáskörük a kordonon kívül intézkedni?" - nyilatkozta lapunknak a szerdai Kossuth téri molinós akció egyik szervezője, Simándi Szelim, a Milla Egyesület aktivistája. (A Milla egy "Az ország házon kívül van!" feliratú molinót függesztett ki a parlament előtt, válaszul a Civil Összefogás Fórumának hétfői molinójára: 'Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!'.)

A CÖF akciójáról a házőrség tudott - mondta Simándi Szelim, "de percenként változtatták az álláspontjukat". Először azt mondták, hogy a házelnök úr tudott arról az akcióról, és így az nem volt engedélyköteles, később pedig már azt mondták, hogy a CÖF-molinót kihelyező cégnek már kiküldték a számlát, de azt nem tudták megmondani, hogy bírságot számláztak, közterület-használati díjat, vagy az engedélyeztetés költségét. Simándi Szelim beszámolója szerint a házőrség részéről az is elhangzott, hogy a Kossuth tér egésze az Országgyűlés fennhatósága alatt áll, így nem közterület. "Ehhez képest végül minket közterület-használati díj megfizetésére szólítottak fel, ami nyilvánvalóan nonszensz". Ráadásul a rendőrség is engedély nélküli közterület-használat miatt igazoltatta őt.

A Millát - ahogy arról már beszámoltunk - 100 ezer forintra bírságolták, de Simándi Szelim elmondása szerint ezt nem fogják kifizetni, "mivel részünkről ez politikai véleménynyilvánítás volt. Az, hogy már ezért is pénzt kérnének, az Orbán-rezsim egészét minősíti".

Megkerestük az Országgyűlés sajtószolgálatát is a molinó-akciókkal kapcsolatos fellépésükről. Tájákoztatásuk szerint az Országgyűlés Hivatalának mint a Kossuth tér vagyonkezelői jogát gyakorló szervezetnek nem volt tudomása a CÖF-molinó elhelyezéséről. A Hivatal nem adott egyetlen szervezetnek vagy civil mozgalomnak sem engedélyt molinók vagy transzparensek elhelyezésére. "Mivel mind a CÖF, mind a Milla megszegte a közterületek használatára vonatkozó 59/1995.(X.20.) Főv. Kgy. rendelet szabályait, az Országgyűlési Hivatal mindkét szervezetet közterület-használati bírság megfizetésére szólította fel, amely a közterület használati díj tízszerese és függ a molinó méretétől."

A közterület-használati engedélyt a főigazgató, vagy a gazdasági és működtetési főigazgató-helyettes adja ki - olvasható a sajtószolgálat válaszában. Az eljárás során az Országgyűlés Hivatala az 59/1995.(X.20.) Főv. Kgy. rendelet szabályait alkalmazza, amelynek 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy "A rendelet hatálya a Budapest főváros területén található valamennyi közterületre terjed ki". Az Országgyűlés Hivatala sem hétfőn, sem pedig szerdán nem kért rendőri intézkedést és nem lépett fel a helyszínen a szabálysértőkkel szemben - tették hozzá.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a CÖF kifizeti-e a büntetést; megkeresésünkre egyelőre nem kaptunk választ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.