Március 15: mit kínál a közmédia?

Történelmi jelentőségű, példamutató összefogás, sőt annál is több. Röpködtek a nagy szavak a Magyar Rádió Márványtermében, a négy közmédium ünnepi kampányának beharangozóján. Néhány közös műsort és új produkciót leszámítva, a megszokott program lesz március 15-én, zászlófelvonástól Bánk bánig.

'Ünnepre hangolva: Közszolgálat, közösen' szlogennel indított kampányt a négy közmédium és új munkáltatójuk, a Szalai Annamária-féle Médiahatósághoz tartozó Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Szórólapokon, reklámszpotokban hirdetik 'Mit kínál a közmédia' címmel a Magyar Televízió (MTV), a Duna TV, a Magyar Rádió (MR) és a Magyar Távirati Iroda (MTI) március 12-15.-i műsorait. Mivel a csatornák javarészt önálló programokkal készülnek, az 'összefogás' - mint a szervezők csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült - lényegében abban merül ki, hogy lesznek közös, illetve 'kevert' műsorok is.

Nyomatra hajazó

Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója nem győzte hangsúlyozni az együttműködés 'történelmi jelentőségét', már csak azért sem, mert a közmédiumok integrációjával szavai szerint 'Magyarország legnagyobb médiavállalata jött létre' (legalábbis a tervezett - és lapunkban elsőként közölt - ezerfős leépítésig - A Szerk.). Az együttműködés 'nemcsak tartalmi, hanem kommunikációs értelemben is zajlik' Szabó László beszámolója szerint; a csatornák önálló tartalommal készülnek, de idén először indítottak közös kommunikációs kampányt (ennek költsége hárommillió forint volt).

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A kampányuknak arca is van, nem is akárki: Petőfi Sándor 'modern köntösben': Varjú Kálmán színész alakításában, aki a fotókon farmerben pózol a metróalagútban, fülhallgatóval, MR2-s kitűzővel. A márciusi ifjak tizenkét pontjának nyomatára hajazó programkínálatukban pedig 12 műsort emeltek ki  - eszerint nagyjából a megszokott ünnepi program lesz a közmédiában, zászlófelvonástól Bánk bánig.

Azért valódi választék is lesz

'Ez több is, mint összefogás, ez együttmüködés' - fogalmazott Bakonyi Péter, a Duna TV intendánsa, aki zökkenőmentesnek, továbbá szintén történelminek mondta a közszolgálati csatornák együttműködését. Majd kiderült, hogy az állami ünnepségekről egységesen számolnak be, 'de azért valódi választékot is kinálnak', a Duna például Csíkszeredáról közvetít élőben, a műsorvezetőjük jelentkezik majd be az MTV-n és az MR-en is.

Ebben a hazában

Rákay 'Philip' Fülöp, az M1 új intendánsa - miután rövid kitérővel bírálta a közmédiumok korábbi pazarló gazdálkodását - külön megígérte, hogy 'senki sem marad ünnep nélkül ebben a hazában: akár autóban ülünk, akár a kirándulás fáradságait akarjuk kipihenni, minden órában szembesülni fogunk azzal, hogy ünnep van ebben a hazában'. Az MTV ünnepi műsorában lesznek 'kihagyhatatlan klasszikusok' (Aranyember, A kőszívű ember fiai), de 'nagyon szép új műsorokat' is forgattak, köztük a Párbaj című történelmi eseményjátékot.

Nagy a család

- A Magyar Rádió három főadója, mint három testvér éldegél egy családban, de hívjuk a további testvéreket, hogy egy olyan nagy családot alkossunk, ahol mindenki tud a másikról és közösen tudunk nagyon jó dolgokat alkotni - íhy fogalmazta meg a négy közmédéium 'összefogását' Pásztor Zoltán, az MR tartalom-innovációs igazgatója. A Bartókon Bánk bánt adnak, a Petőfin egész nap magyar zenét sugároznak ('Petőfi is Petőfit hallgat és jól teszi' Pásztor szerint), a Kossuthon pedig - 'a hitelesség, a gyorsaság és a pontosság jegyében' - azt mutatják be, hogyan ünnepelnek a világ magyarjai, 'Ausztráliától Nyergestetőig'. Az én Sándorom című műsorban pedig fiatal kortárs költők Petőfi-képét ismerhetik meg a hallgatók.

Utat mutat

A közmédia példamutató együttműködése nem csak a nyilvánosság előtt nyilvánul meg, hanem a mindennapokban is - legalábbis Szabó László Zsolt, az MTI vezérigazgató-helyettese szerint. A médiarendszer átalakításában leginkább érintett nemzeti hírügynökség multimédiás intézménnyé válik, a köztévék és az MR számára ők szállítják majd a hírműsorokat, többek között Pozsonyból, Beregszászról, Kolozsvárról és Szabadkáról jelentkeznek Majd egy újságírói kérdésre úgy pontosított, hogy a híreket ugyanazok szállítják majd, mint eddig (a közös hírszerkesztőség ugyanis egyelőre csak papíron létezik - Ny.M.), csak az MTI koordinálásával.

Üröm az örömben

Lapunk azon kérdésére, hogy nem érzik-e ellentmondásosnak, hogy miközben a 12 ponttal kampányolnak, március 15-én lesz sorban a harmadik tüntetés a sajtószabadságért (szintén 12 ponttal), miközben a közmédiumok dolgozóit tömörítő szakszervezetek éppen csütörtökön tárgyalnak az elégséges szolgáltatásról a munkáltatóval (aminek egy esetleges sztrájk esetén van jelentősége), Szabó László azt felelte: a szakszervezetek nem az elégséges szolgáltatásról tárgyalnak, hanem a bérkiesés kompenzálásáról, 'kifejezetten konstruktív légkörben'. Ami pedig a tüntetést illeti: szabad országban élünk, mondta, aki akar, bátran tüntethet. Szintén újságírói - a tervezett leépítéseket feszegető - kérdésre válaszolva a vagyonkezelő alap igazgatója azt válaszolta, erről nincs konkrét döntés, egyelőre átvilágítás zajlik, a lépéseet pedig az érdekképviseletekkel egyeztetik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.